Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
A Dunántúl nyugati felén területi átlagban 20-40 mm eső várható, de lokálisan ennél nagyobb mennyiség sem kizárt - figyelmeztet a met.hu előrejelzésében. Ezért több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.
Erősen felhős vagy borult idő várható, de lehetnek átmeneti szakadozások, vékonyodások a felhőtakaróban, nagyobb eséllyel a Dunától keletre – írja a met.hu. Többfelé, több hullámban várható időszakos eső, zápor, tartósabb és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon valószínű.
Az előrejelzés kitér rá, hogy a Dunántúl nyugati felén területi átlagban 20-40 mm eső várható, de lokálisan ennél nagyobb mennyiség sem kizárt, így több megyére is (Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron) másodfokú riasztát adtak ki, míg Fejér és Somogy megyékben elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A csapadék nagyobb részére a déli órákat követően számíthatunk, de az említett tájakon keddre virradó éjszaka is tovább folytatódik a csapadéktevékenység.
Az általában délkeleti irányú szelet élénk, a Dél-Alföldön erős, egy-egy helyen viharos széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 18 fok között valószínű, ennél néhány fokkal hidegebb idő a tartósabban csapadékos nyugaton, melegebb az átmenetileg kevésbé felhős keleti vidékeken lehet. Késő este 6 és 13 fok közötti értéket mérhetünk.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







