A rendkívüli inverziós helyzet miatt a magashegységekben szokatlanul magas hőmérsékleteket mértek.
Ide utazhatsz fillérekért 2023-ban: méltatlanul elfeledett helyek, egy köpésre Magyarországtól
A tradícionálisan népszerű úti célokon kívül számos olyan közeli ország van, melyek ezeknél nem csak lényegesen olcsóbbak, de a turista is kevesebb, és látványosságban sincs hiány.
Egy tengerparti nyaralás 2023-ban már akár olcsóbban is kijöhet, mint egy balatoni, pláne hogy a hazai szálláshelyek is kénytelenek voltak árat emelni: a tó partján a mértéke elérheti a 40 százalékot is. Igaz, a görögországi és az Adria-menti nyaralások is drágábbak lettek a tavalyi évhez képest, átlagosan 10-20 százalékkal emelkedtek az árak.
A KSK (Központ Statisztikai Hivatal) adatai szerint a magyarok külföldre tett utazásai célországok szerint az alábbi módon alakult 2022-ben: legtöbbször az osztrák határt léptük ár, majd a szlovákot, a szerbet. Negyedik legnépszerűbb úti cég Németország volt, az ötödik pedig Románia - ám hozzá kell tenni, ezek munkaerőpiaci célországok, azaz az esetek nagy részében feltehetően nem szabadidős céllal, hanem éppen dolgozni érkeztek ide a magyarok. A 6., 7., 8. és 9. helyen álló Horvátország, Szlovénia, Olaszország ás Csehország azonban már nagyobb eséllyel volt olyan úti cél, ahová pihenni, de legalábbis szabadidőt eltölteni érkeztek a magyarok 2022-ben. Görögország a 11. helyen van, Spanyolország a 12-en.
A fenti népszerű úti célokon kívül azonban számos olyan közeli ország van, melyek ezeknél nem csak lényegesen olcsóbbak, de a turista is kevesebb, látványosságban azonban nincs hiány.
Csatorna-szigetek
A franciák és az angolok kedvenc nyaralóhelye ez a La Manche-csatornában lévő szigetcsoport. Politikai értelemben önálló országnak nem tekinthető, de valójában az. A hivatalos elnevezése: bailiffség, és 1066 óta a brit korona fennhatósága alá tartozik, de nem képezi az Egyesült Királyság részét, és nem is gyarmat. Saját pénze van, a csatorna-szigeteki font, saját kormánya működik, és önálló államhatárokkal is rendelkezik.
Elképesztő olcsóság van a szigeteken, ha hinni lehet az útibeszámolóknak, a helyiek átlagkeresete viszont magas, tehát az életszínvonal is - írja az Álomutazó. A szigetcsoport lakossága nagyjából 50 ezer fő, Victor Hugo itt írta a Nyomorultakat: a híres Hauteville House-ban élt 1855-1870 között, melynek berendezése ma is olyan, mint az író száműzetése idején.
A kikötőből induló főutca mentén számos üzlet található, tökéletes egy naplementés sétához. Akár egy délutánra, akár néhány éjszakára látogatunk el, Guernsey egy olyan rejtett gyöngyszem, amelyet nem szabad kihagyni.
Kirgizisztán
Kirgizisztán a hegyek, jurták és lovak országa, erős nomád szellemiséggel. Fenséges hegyeivel és kiemelkedő természetével nagyszerű hely a szabadtér szerelmeseinek. Az ételek olcsók és érdekesek, ahogyan a közlekedés is: tömegközlekedés árai fixek, és valószínűleg a legolcsóbb, amivel valaha találkoztál. Fapados szállást már 4000 forint környékén találhatsz, de négycsillagos hotel is van már 21 ezer forintért.
Athén, Görögország
A Post Office City Costs Barometer idei kiadványa szerint Görögország történelmi fővárosa a legolcsóbb hely egy európai városlátogatáshoz, sőt, megállapította, hogy az árak 15 százalékkal csökkentek 2021 óta. Az athéni szállodák különösen jó ár-érték arányúak, rengeteg kis családi és butikszobával. A felmérés szerint két éjszaka egy háromcsillagos szállodában két vendég számára átlagosan 40 ezer forint.
Lisszabon, Portugália
Budapestről több olcsó fapados is repül Lisszabonba, és bár a portugál főváros díjnyertes éttermeiről híres, az utazók olcsón vacsorázhatnak - Athén után ez a legolcsóbb város. Egy háromfogásos vacsoráért átlagosan 15 ezer forint körül kell fizetnünk. A tömegközlekedés 1,5 euró körüli összegbe kerül, egy sör nagyjából 2 euró. Emellett Lisszabonban rengeteg megfizethető árú szálloda áll rendelkezésre, de sokat spórolhat, aki Airbnb-t választ. A város néhány legtrendibb Airbnb-je a Lapa negyedben éjszakánként 20 ezer forint körüli összegért foglalható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kaunas, Litvánia
Vilnius már régóta vezeti a legolcsóbb nyaralóhelyek listáját, de a tőle nyugatra fekvő Kaunas még nála is olcsóbb. Az évente megrendezésre kerülő CityTelling Fesztiválon a város zsidó örökségét a középpontba helyező előadások és kiállítások széles választéka várja a látogatókat, és a legtöbb eseményre ingyenes a belépés. Egy négycsillagos szállodai szoba pedig mindössze 24 ezer forintba kerül éjszakánként. A Baltikum legszebb városára nyíló kilátásért az Aleksoto-hegyre felvezető siklóvasút mindössze néhány euróba kerül.
San Marino
A világ legrégebbi országa egy aprócska városállam lélegzetelállító kilátással az olasz vidékre, ugyanakkor egy lenyűgöző kastélynak is otthont ad. Szakadjunk el az olaszországi városok tömegétől, és utazzunk inkább San Marinóba.
A legjobb dolog, amit San Marinóban tehetünk, hogy felfedezzük a Monte Titano csúcsán magasodó várat: három torony emelkedik a város fölé, amelyek a 11. századból származnak. Az első a Guaita, a legrégebbi és egyben a leghíresebb. Még a 11. században épült. A második torony, a Cesta a legmagasabb csúcson áll, és egy múzeumnak ad otthont, amely több mint 1500, a középkorból származó fegyvert őriz. A Montale, a harmadik torony a legkisebb csúcson áll, nem látogatható. A Nemzeti Múzeum San Marino gazdag történelmébe merül el, a gyönyörű Basilica de San Marino visszavisz minket az időben egy szebb korba. A szokatlanabb tárgyakat kedvelő utazók számára pedig ott van a Kínzó Múzeum.
Grúzia
Grúzia egy méltatlanul elfeledett európai úti cél, amely lélegzetelállítóan gyönyörű és nem mellesleg kifejezetten megfizethető. A minőségi hostelek elfogadható árkategóriában vannak, egy étkezés egy helyi étteremben mindössze ezer forintból megvan, és egy helyi kisbuszos utazás kevesebb mint 400 forint - ez csak néhány a nagyszerű dolgok közül, amelyeket Grúzia kínálhat a látogatóinak. A múzeumok és a kiemelt történelmi helyek belépőjegyei többnyire kevesebb mint 700 forintba kerülnek. A helyiek rendkívül szívélyesek és vendégszeretőek, Grúziában tökéletes egynapos kirándulásokhoz, túrázásokhoz.
Törökország
Törökországot a magyar utazóknak nem kell bemutatni, tömegével érkeznek honfitársaink a tengerparti hotelekbe nyári szezonban, azonban érdemes felfedezni Isztambult, Ankarát is. Törökország persze lehet olcsó, de akár drága is, ez nagyban függ attól, hogy mit szeretnénk csinálni, mit szeretnénk látni. Egy hőlégballonozás körülbelül 150 ezer forintba kerül, a városok közötti utazás pedig igazán hosszú és költséges lehet. Az ország azonban egy csomó más, bakancslistás helyet és programot kínál, amelyek jóval kevesebbe kerülne. A lenyűgöző isztambuli Kék mecset, a lélegzetelállító fehér travertinák Pamukkale-ban és a nyüzsgő bazárok országszerte viszonylag olcsón bejárhatók. Bár a távolsági buszok drágák, ha jól tervezel, és az éjszakai buszokat választod, még a szálláson is spórolhatsz. A török ételek finomak és olcsók.
Albánia
Kevés turista, kedvező árú szállások, nevetségesen olcsó szolgáltatások: akit nem elriaszt, hanem inkább vonz a 'balkán báj', az semmiképp se hagyja ki Albániát úti céljai közül. Közvetlen járattal elérhető egész nyáron, két tenger is mossa partjait, de a hegyek szerelmesei is megtalálják itt a nekik megfelelő kikapcsolódást.
Szófia, Bulgária
A Post Office Holiday Money Report 2022 című jelentésében Bulgária nem csak a legolcsóbb európai úti célként végzett az élen (Törökországgal együtt), de az ország a világ legolcsóbb síközpontjainak is otthont ad. A főváros, Szófia alig több mint 10 km-re fekszik a Vitosha-hegységtől, amely lenyűgöző téli feltételeket biztosít a hóőrültek számára, és a franciaországi vagy olaszországi síközpontok árának töredékébe kerül. A bor és a bolgár sörök köztudottan olcsók, Szófia belvárosa pedig híres az energikus hangulatáról.
Egyre több magyar menekül ide pihenni a karácsonyi hajtás előtt: döbbenet, mennyi pénzt tapsolnak el
Az erdei faházak az utóbbi években igazi slágerré váltak: egyre többen keresik a természetközeli, szeparált pihenést, ahol csend és nyugalom várja őket.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








