Novemberben a fogyasztók kissé borúlátóbban, az üzleti világ viszont valamelyest optimistábban tekint a közeljövőre, mint tette azt októberben.

Keményen megjárják a magyarok a brutálisan gyenge forintot: erre mindenki rá fog most fizetni
Tovább növelheti az árakat és így az inflációt is, hogy a forint hétfőn átlépte a 400 forintos lélektani határt az euróval szemben – ezt mondták gazdasági elemzők az RTL Klub Híradónak.
Bár a forint kedden kicsit erősödött, de napközben többször járt 400 forint felett az árfolyam. Ennek pedig komoly gondokat okozhat a nyáron. A Portfolio elemzője azt mondta a híradónak a forint gyengülése most azért ennyire látványos, mert a nemzetközi befektetői hangulat igen negatív, illetve a komrány által bejelentett különadók sem számítanak piacbarát intézkedésnek. A szakember azt is mondta, a közeljövőben maradhatnak a forint nagy kilengései, többször mehet 1 euró jegyzése 400 forint felé.
Molnár László, a GKI vezérigazgatója azt nyilatkozta a híradónak, hogy bár a külföldi turisták most örülhetnek, azok a magyarok, akik külföldre tervezik a nyaralásukat, mélyebben a zsebükbe kell hogy nyúljanak. Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének a szóvivője szerint a gyenge forint biztosan hat az utazási irodák árkalkulációira, ők eddig 6-8 százalékos áremelkedéseket láttak a piacon.
Érdekesség, hogy bár a Magyarországról exportáló cégeknek jó biznisz most a gyenge forint, de ahogy a GKI szakembere megjegyezte, ha ezek a vállakozások külföldön több pénzt kapnak a termékeikért, akkor itthon is drágábban fogják adni azokat. Ez pedig tovább emelheti az amúgyis magas inflációt
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Női kézilabda-vb - Könnyed magyar siker Paraguay ellen a nyitányon
- Férfi kézilabda BL - A Barcelona egy góllal nyert Veszprémben
- Újabb hét embertől vette el a magyar állampolgárságot Novák Katalin
- Német rakéták védik majd a Baltikumot
- Tengerbe lökték a migránsokat az embercsempészek
- Népegészségügyi központ: terjed az influenza
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


