12 °C Budapest
Forrás: MÁVvonat train

Sosem látott tömegek indultak el a Balaton felé: mit tudhatnak?

2021. szeptember 19. 14:04

Sikeres szezon zárult le a hétvégével a Balaton partjainál, az elmúlt évtizedben ez volt a legerősebb főszezon.  A járványhelyzeti korlátozások fokozatos feloldása mellett, az elő-, a fő- és az utószezon során összesen 2 milliónál is több utas választotta a MÁV-START szolgáltatásait ahhoz, hogy elutazzon hazánk legnagyobb tavához kikapcsolódni - közölte a MÁV.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

Több mint 2 millióan utaztak a Balatonhoz idén nyáron vonattal, ami összeségében 11 százalékkal több, mint a járvány előtti utolsó nyáron. Már az előszezonban nagy volt az utazási kedv, 262 ezren vonatoztak a tóhoz. A főszezonban pedig közel két százalékkal haladta meg az utasok száma a tavaly előtti rekorderedményt: 2019-hez képest a déli partra közel ugyanannyian utaztak, az északi parton azonban több mint 8 százalékos növekedés volt tapasztalható, melyben a pálya Balatonfüredig való villamosításának, az új menetrendnek, a modernebb, kényelmesebb járműveknek, valamint a retró hétvégéknek is komoly szerepe volt. Az utószezonban sem lankadt az utazási kedv, a pandémia előttinél 31,5 százalékkal utaztak többen megcsodálni a szeptember eleji hangulatot.

Az idei nyári szezon nagy újdonsága a Balaton Okosjegy volt, amiből 36 ezer másodosztályút és több mint 3600 első osztályút váltottak meg az utasok, míg országszerte több mint 65 ezer kelt el. Szintén első alkalommal lehetett a 99 forintos Balaton egyúti kerékpárjegyet választani, mellyel 73 ezren éltek. A kerékpáros utasok száma is rekordot döntött, összesen 138 ezer biciklista választotta a vasúti közlekedést.

Idén három új emeletes KISS motorvonat is közlekedett a Balatonhoz, amikkel hétvégente közvetlen összeköttetést biztosított a vasúttársaság Szolnok és a Dunakanyar térségéből is, 32,7 ezer utast szállítva. A legsikeresebb járat a Dunakanyarból érkező Jégmadár volt, 92,5 százalékos kihasználtsággal. A vonatok várhatóan jövő nyáron is forgalomba állnak a Balaton felé. A Balaton InterCity-n idén új szolgáltatásként elindította az 1. osztályú kocsik közlekedését is a MÁV-START, ahova a főszezonban közel 20ezer helyjegyet váltottak az utasok.

Idén nyáron a vasúttársaság, a déli parton közlekedő Bagolyvonatok közlekedését sűrítette és az északi parton is bevezetett éjszakai járatokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utasok körében hamar népszerűvé váltak, a Bagolyvonatokkal éjszakánként több ezren közlekedtek. Idén újra egész nyáron igénybe lehetett venni a tavaly megismert Balaton 24/72, és az idén bevezetett Balaton 24/72 Duo napijegyeket, amelyekből több mint 25 ezer kelt el, az egy évvel korábbi 16 ezerhez képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. október 22. péntek
Előd
42. hét
Október 22.
cAPS lOCK vILÁGNAP
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. október 22. 16:03