Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Az RTL után a TV2 is változtat a műsorrendjén: a csatorna ezen a szombaton sem az eredeti tervek szerint sugározza a filmeket. A nézők az előzetesen meghirdetett Krokodil Dundee helyett A múmia visszatér című filmet láthatják
Ahogy korábban az RTL bejelentette csütörtöktől életbe lépő műsorváltozását, úgy most a TV2 is módosította a hétvégi programját. Már a múlt héten is eltértek az eredeti tervektől, amikor az Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik helyett a Jurassic World került képernyőre. Ezúttal ismét meglepő döntés született: a Krokodil Dundee helyett a népszerű kalandfilm, A múmia visszatér lesz látható - számolt be róla a Média Klub.
A változás érinti a késő esti műsorrendet is, így a Lucy című film későbbi időpontra, 21:55 helyett 22:20-ra csúszik.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






