Ki ne szeretné a gumicukrot? Csipkebogyóból és más őszi gyümölcsökből otthon is készíthetünk finomságot, akár Halloweenre ajándékba is. De tényleg egészségesebb a boltinál?
A magyar lakások 85 százalékában végeztek kisebb-nagyobb felújítási munkákat az elmúlt 10 évben, de a lakáshitelek elenyésző részét fordították csak erre. Helyette inkább a személyi kölcsönt választja a lakosság, mivel ahhoz könnyebb hozzájutni, és jelzálogfedezet sem kell hozzá - olvasható a Világgazdaság cikkében.
11,4 milliárd forintot tett ki a felújítási céllal felvett lakáshitelek száma az év első 5 hónapjában, ami ugyan több, mint egy évvel ezelőtt, ám az összes lakáshitel-szerződésnek mindössze 3,6 százaléka. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint használt lakások vásárlására fordították a hitelek háromnegyedét.
Feltehetően szívesebben veszünk fel inkább személyi kölcsönt, ha felújítani, korszerűsíteni szeretnénk, hiszen az nem csak olcsóbb, de akár néhány napon belül folyósítják. A kamata sem magas, bizonyos feltételek teljesülése mellett akár még egyszámjegyű is maradhat.
Karbantartás leggyakoribb formája a festés volt, ezt a lakott lakások 81 százalékában végezték el, gépészeti berendezéseket pedig az otthonok negyedében cseréltek 2006 és 2016 között.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







