Az 50 forintos visszaváltható palackok körül külön világ alakult ki Budapest belvárosában: éjszakánként egyre többen járják a kukákat, és vannak, akiknek már saját területük is...
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon melege program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.
Az imént érkezett egy közlemény a Nemzet Fejlesztési Minisztériumtól, mely szerint 17:00-ig várják az észak-alföldi pályázatokat, utána határozatlan időre felfüggesztik a pályázat-benyújtási lehetőséget.
Eddig 5 000 kérelem érkezett be a pályázati portálon keresztül.
Ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként - augusztus utolsó hetében - a központi régióban, Budapesten és Pest megyében. Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.
- közölte az államtitkár.
- mondta Szabó Zsolt.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik - tette hozzá.
Szabó Zsolt felidézte, hogy a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott. A háztartási gépek cseréjének pályázata augusztus 9-én a dél-alföldi, augusztus 14-én az észak-magyarországi, augusztus 16-án a nyugat-dunántúli, augusztus 21-én a dél-dunántúli, augusztus 23-án a közép-dunántúli, augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







