Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Lehetnek még olyanok, ahol nem állt helyre teljesen az áramszolgáltatás, de itt a tulajdonosok együttműködésére van szükség. A szolgáltató napokon át folyamatosan dolgozott.
Napokig tartó, megfeszített munka eredményeként minden érintett ügyfelénél helyreállította az áramszolgáltatást az E.ON Hungária Csoport - ezt írják ma délutáni közleményükben.
A hétfői, pusztító erejű vihar miatt a vállalat szolgáltatási területén 130 településen összesen 165 ezer ügyfélnél volt hosszabb, rövidebb ideig áramszünet. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti. Ezekben a térségeken Budapesten és Pest vármegyében okozta a legnagyobb károkat a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.
A hibák számának rövid idő alatti gyors emelkedésének ellenére, hétfő estére 130 ezer, kedd délutánra pedig már 150 ezer ügyfélnél visszaállították a szolgáltatást. Kedd reggeltől többségében a Pest vármegyei települések szolgáltatásának helyreállításával foglalkoztak. Az E.ON először a legtöbb ügyfelet érintő, legnagyobb hibák javítására koncentrált, így haladva a kisebb, kevesebb ügyfelet – esetenként egy-egy utcát, néhány házat vagy egyetlen ügyfelet - érintő meghibásodások felé.
Továbbra is lehetnek olyan ügyfelek, akiknél még nem állt helyre a szolgáltatás, de ezekben az esetekben már az ügyfelek közreműködésére is szükség van ahhoz, hogy az E.ON visszakapcsolja őket a hálózatra. Azokban az esetekben például, amikor az ingatlan belső elektromos hálózata sérült meg, akkor egy regisztrált villanyszerelő segítségével először azt kell helyreállítani a tulajdonosnak, az E.ON csak ezután tudja visszaállítani az áramszolgáltatást. Az érintett ügyfelek az E.ON ügyfélszolgálatán kaphatnak tájékoztatást a javítás menetéről.
A veszélyhelyzet kezelésében hétfő óta az E.ON több mint 800 szakértője és alvállalkozó partnere vett részt. A hibák javításán összesen 600 hálózati szakember, Budapesten és Pest megyében csaknem 300 szerelő dolgozott. A vihar hatalmas károkat okozott az áramhálózaton: jellemzően vezetékszakadások, oszlop kidőlések és törések, valamint fa kidőlések okoztak áramszünetet az ügyfeleknél. A vállalat munkatársai több mint 300 járművel vonultak ki a helyszínekre, ezek közt több mint 30 daruval és csaknem 80 kosaras autóval.
A helyreállítás során jelentős kihívást jelentett, hogy a viharos szél egyes helyen akár 18-20 méteres fákat döntött a vezeték egyes szakaszaira, volt, ahol háztetők vagy egy elszabadult trambulin sodródott a hálózatra. Egyes területeken, például erdős térségekben a helyszín megközelítése is nehézkes volt. Sok helyszínen kábelezési és szerelési munkák mellett mintegy 100 új villanyoszlopot is telepíteni kellett, mindez komoly eszköz- és munkaerőigénnyel járt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hibabejelentések fogadása hétfő óta folyamatos volt az E.ON ügyfélszolgálatán. A megnövekedett ügyfélforgalom kezelésére több mint 200 ügyfélszolgálati ügyintéző állt rendelkezésre az elmúlt napokban. Voltak olyan napok, amikor a beérkező hívások száma a szokásos forgalom tizenkétszeresére nőtt.
Az E.ON Hungária Csoport külön is kiemeli: a rendkívüli körülmények és az összetett műszaki beavatkozások ellenére nem történt munkahelyi baleset, ami az előzetes felkészülésnek, a szigorú biztonsági protokolloknak és az elkötelezett szakembereknek köszönhető.
A helyreállítás során az E.ON iparági együttműködésben a többi áramszolgáltató munkáját is támogatta és részt vett a hibák kijavításában, ezzel segítve és gyorsítva az országos helyreállítási folyamatot is.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







