Fotó: Velux

Valóban megfizethető otthonokat kínál mindenkinek ez a cég: ez le fog nyűgözni!

2023. augusztus 14. 19:33 2 perc

Különlegességet hoztak létre a koppenhágai Living Places projekt keretein belül, amit korábban még biztosan nem látott a nagyközönség. A most bemutatott hét mintaépület nem csupán az egészségre, de a megfizethetőségre is fókuszál – a technológia ráadásul bárki számára elérhető!

Mindannyian olyan otthonra vágyunk, ahol jól érezzük magunkat, amely nem pusztán jót tesz testi-lelki egészségünknek, de megfizethető áron elérhető. A Velux Cégcsoport erre a felismerésre alapozva alkotta meg a Living Places projekt koncepcióját. A vállalat hét koppenhágai prototípus épülettel mutatja be, hogy kisebb karbonlábnyom mellett is építhetünk egészséges otthonokat – tehát az épületek nemcsak a környezetnek, hanem nekünk is jót tesznek.

Az építőipar a globális energiafogyasztás 34 százalékáért és a CO2-kibocsátás 37 százalékáért felelős. Az úttörő koppenhágai projekt azért született meg, hogy bemutassa, lehet másképpen is tervezni. A mintaprojekt keretein belül épült házak 17 százalékkal csökkentenék az iparág kibocsátását, a CO2-lábnyomuk pedig évente mindössze 3,8 kg/m2. Arról nem is beszélve, hogy úgy tervezték őket, hogy megfizethetőek legyenek!

Fotó: Velux
Fotó: Velux

"Nagyon büszkék vagyunk arra, amit a partnereink szakmai támogatásával elértünk Koppenhágában. Ez a projekt megmutatja, hogy a fenntartható és kényelmes otthonok ma már valósággá válhatnak. Azzal, hogy az egészséges beltéri környezet megteremtésére összpontosítunk, nemcsak a bolygónknak segítünk, hanem a saját jólétünkért is teszünk" – mondta Tina Mayn, a Velux Cégcsoport termékekért felelős ügyvezető alelnöke.

A létrehozott Living Places koncepció öt alapelvet követ: egészség, megfizethetőség, egyszerűség, megoszthatóság és skálázhatóság. Ezek a fő elvek vezérlik a cégcsoportot az új otthonok építése és a meglévők fejlesztése kapcsán.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fotó: Velux
Fotó: Velux

A kísérlet bebizonyította, hogy a fenntartható otthonok a jövő divatos technológiái nélkül is megépíthetők – hiszen már most is megvan minden, amire ehhez szükségünk van! A projektben résztvevő szakemberek gondosan választották ki az alapanyagokat, és annak jegyében gondolták újra a formatervezést, az építési technikákat, hogy ezek az otthonok a bolygónak és a bennük élőknek is jót tegyenek. 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29