Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
Ilyen helyen éltek az éjszaka történt tűzesetek áldozatai: pincében, melléképületben csaptak fel a lángok
Hétfőről keddre virradó éjszaka két ember is tűzben vesztette életét. Hétfőn este háromnegyed 11-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy épület a Veszprém megyei Dudaron, a Kiss Imre utcában. Egy ikerház nyolcvan négyzetméteres lakása alatti pincében keletkezett a tűz.
Az esethez négy tűzoltó vonult egy járművel. A tűzoltók kiérkezésekor a negyven négyzetméteres, lakásként berendezett pince egyik húsz négyzetméteres szobájában lévő mikrohullámú sütő, annak szekrénye, a benne lévő ruhák és elektromos vezetékek égtek három négyzetméteren. A pincében kialakított lakrészben egy idős ember lakott, akit a tűzoltók kiérkezése előtt egy rokona próbált kimenteni. A tűzoltók a lakrész bejáratánál találtak rá, az életét azonban már nem tudták megmenteni. A halálát füstmérgezés okozhatta.
Kedd hajnalban fél három körül érkezett a jelzés, amely szerint Budapest tizenötödik kerületében kigyulladt egy ház melléképülete. A Damjanich János utcai házhoz két járművel tíz tűzoltó vonult. A száz négyzetméteres, életvitelszerűen lakott melléképületben körülbelül ötven négyzetméteren pusztított a tűz, a szőnyeg és különféle bútorok égtek. A tűzoltók az oltási munkálatok közben a kályha mellett találták meg a ház lakójának holttestét. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a melléképülettel egybeépített főépületre nem terjedt át a tűz.
A katasztrófavédelem mindkét tűz keletkezési körülményeit vizsgálja.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








