Kiderült, drágábbak lesznek-e idén a gyerektáborok

2021. február 1. 12:01

Ha a táborszervezőkön múlik, idén is lesznek gyermektáborok, sőt az árak sem emelkednek, amennyiben a szülők idejében kezdik el lefoglalni a táborhelyeket. Az üdülések vezetői az egészségügyi kihívásokra, a beteg gyermekek kiszűrésére is felkészültek, sőt kiderült, hogy a táboros piac az egyik leginkább oltáspárti szektor Magyarországon.

A  január 18-24-e között a Táborfigyelő által végzett kutatásban több mint kétszáz táborszervező vett részt, akik összesen nyaranta több mint 50 ezer gyermek vakációzásában közreműködnek. Alapvetően bizakodás és optimizmus jellemzi a szektort, habár nehézségek is akadtak bőven! - mondta el Tóth Béla, a gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. A felmérés leginkább érdekes adataiból szemezgettünk.

A táborszervezők közössége az egyik leginkább elkötelezett szektor a koronavírus elleni oltások tekintetében, hiszen a táborvezetők közel 77 százaléka beadatja magának a vírusellenes vakcinát, míg a táborokban dolgozó felnőttek kétharmada (67%) ugyanígy döntene. Az iskolákban tapasztalt jó példát követve a táborok 98 százaléka készen áll arra, hogy, a turnusonként kötelező fertőtlenítés és egyéb egészségügyi előírások betartása mellett, a gyerekek testhőjét minden reggel megmérjék, így minimalizálva a kockázatot, hogy beteg gyermek lépjen a tábor területére.

Drágábbak lesznek a táborok 2021-ben?

Habár mind a napközis, mind az ottalvós táborok megtartására engedélyt kaptak, a táborszervezők jelentős veszteségeket könyvelhettek el a tavalyi esztendőben. A táborok fele 10-70 százalék közötti árbevétel-csökkenést tapasztalt az előző szezonban, míg 16 százalékuk egyáltalán nem tudta megtartani gyermekrendezvényeit. Emellett a vakációs lehetőségek közel negyedében nem kellett veszteséggel kalkulálni, tudták hozni az eltervezett árbevételt. A vakációs lehetőségek szervezőinek társadalmi elkötelezettségét mi sem példázza jobban, mint hogy az előző éves negatív számok ellenére 

a tábordíjak tekintetében 45 százalék nem tervez áremelést, míg a fennmaradó üdülések ára 10-20 százalékkal emelkedik 2021-ben.

"A legfontosabb idén, hogy legyen bizalma a szülőknek! Ha bízunk az oltásokban, követjük az előírásokat, akkor az idei vakáció közel lehet a megszokotthoz. Bíznunk kell emellett a táborokban is, bízni, hogy megtarthatóak lesznek, és jelentkezni rájuk már most. Ezzel a táborszervezőknek azt a jelzést küldjük, hogy szükség van a táborokra, a munkájukra, így meg fogják tartani a táborokat. Ha nincs hitünk, és nem jelentkezünk, úgy sok szervező dönthet úgy, hogy jelentkezés hiányában nem tart vakációs üdüléseket vagy kevesebb turnussal tartja meg azokat. Mindkét irány esetében azt érjük el, hogy kevesebb lesz a tábor, mint amennyi gyermek táborozna, így lehetnek lemaradó gyerekek. Bizakodjanak a szülők, és jelentkezzenek a táborokba! A Táborfigyelőn már közel 200 turnus várja az érdeklődőket, és ez a szám napról napra nő. A kínálat már most széles, tegyünk érte, hogy így is maradjon!"

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31