Keddtől bruttó 2-2 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára.
Rendkívüli ülést tartott ma az Országgyűlés, amelyen döntés született a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról, ezáltal a további korlátozó intézkedésekről. Az ülés délelőtt 10 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésről szóló kormányzati előterjesztésről pedig délután született döntés.
Az Országgyűlés a döntéssel felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig - azaz a kihirdetését követő 90. napig - meghosszabbítsa. A parlament egyúttal megerősítette ezeket a kormányrendeleteket. A Országgyűlés ugyanakkor a törvény hatályvesztését megelőzően is visszavonhatja e felhatalmazását.
Korlátozások a veszélyhelyzet alatt
A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet múlt szerdán lépett hatályba. Az alkotmány szerint a kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. E rendeletek tizenöt napig maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - meghosszabbítja a hatályukat. Ezt a felhatalmazást adta meg kedden a Ház.
- olvasható a kormányzati előterjesztés általános indoklásában, amely szerint a rendkívüli jogrend ebben nyújt segítséget, hiszen a jelenlegi járványügyi helyzetben a meghozott intézkedések minél gyorsabb végrehajtása indokolt.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közölte: csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Mivel a mai plenáris ülésen a képviselők többsége, 180 igen, egy nem szavazattal elfogadta a kormány rendkívüli felhatalmazásáról szóló törvényjavaslatot, így azok az intézkedések, amelyeket a miniszterelnök tegnap a Facebookon jelentette be már szerdától életbe léphetnek. Ezek a következők voltak:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- este 8 és hajnal 5 között kijárási tilalom lesz, felmentés csak a munkába, illetve a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges,
- minden gyülekezés tilos,
- az éttermek bezárnak, csak házhozszállítás lehetséges, az üzemi konyhák nyitva maradhatnak,
- az üzletek, fodrászatok, egyéb kiskereskedelmi szolgáltatók 19 órakor bezárnak, hogy nyolcra mindenki hazaérjen
- a szállodák nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti vendégeket
- rendezvénytilalom lesz
- magánrendezvényeken maximum 10-en vehetnek részt
- esküvők lagzi nélkül tarthatók, minimális létszámmal
- a temetéseken maximum 50 fő vehet részt
- zártkapus sportesemények lesznek
- a szabadidős intézmények bezárnak
- szabadtéren a sportolás megengedett, az amatőr csapatsport tilos
- online formában működhet a felsőoktatás, a kollégiumokat be kell zárni
- nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lesz, a 14 éven aluliak még járhatnak iskolába, óvodába, bölcsődébe
- a kórházi dolgozókat, a tanárokat, óvónőket, bölcsődei dolgozókat hetente tesztelni kell
- a szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-ig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti, ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, azok megkapják a fizetésüket
- az éttermeknek, szabadidőps létesítményeknek a 30 napra nem kell járulékot fizetni, az állam a munkavállalók bérét megtéríti. Ennek feltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, azok megkapják a fizetésüket.
A fenti intézkedéseket egyelőre 30 napra vezethetik be, de szükség esetén meghosszabbíthatják. A részletek vélhetően még a mai nap folyamán megjelennek a Magyar Közlönyben, így tehát szerdától már életbe is léphetnek az intézkedések.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.


