16 °C Budapest

Retteghetnek a vérszívók: kőkeményen folytatódik a gyérítés

MTI
2020. június 8. 21:30

Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás ezen a héten, Sopron mellett a győri, a komáromi és a mosonmagyaróvári kistérségben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A csapadékhiányos tavaszi időjárás miatt az elmúlt hónapokban kevés helyen kellett beavatkozni a csípőszúnyogok ellen. Korábban a Velencei-tónál, a Kőrösök mentén, továbbá a Duna középső és alsó szakaszán végeztek biológiai lárvagyérítést a szakemberek - közölték.

Csongrád-Csanád megyében Magyarországon elsőként juttattak ki a biológiai gyérítés során granulátumos készítményt légi módszerrel nagyobb területre. Az eljárás az ártéri erdőkben és más, növényzettel borított tenyészőhelyeken hoz érdemi eredményt. A katasztrófavédelem által koordinált program keretében ezzel valamennyi rendelkezésre álló gyérítési technológiát alkalmazzák - írta az OKF. Hozzátették: a folyók vízállása továbbra is alacsony, így az árterületeken nem tudtak nagyobb, összefüggő csípőszúnyoglárva-tenyészőhelyek kialakulni.

Most az elszórt, egyenként kisebb, de jelentős számú vízmegállások, valamint az állandó elöntésű tenyészőhelyek megemelkedett vízszintű szegélyzónái jelentik a csípőszúnyoglárvák elsődleges élőhelyét. Ez utóbbiakat földi úton kezelik, a következő napokban a Dunántúl északi részén, Mosonmagyaróvár, Győr, Sopron és Komárom térségében.

Megjegyezték: a nagyszámú, apró, eldugott erdei pocsolyákat ezzel a módszerrel nem lehet kezelni, ezért az azokból kirepülő imágók ellen valószínűleg rövidesen kémiai gyérítéssel kell majd védekezni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a csapadékos időszak után kiemelten fontos, hogy a lakókörnyezetünkben kialakuló mikrotenyészőhelyeket felszámoljuk. Célszerű a vízgyűjtőként szolgáló kerti eszközöket - virágcserepek, játékok, madáritatók - összegyűjteni vagy néhány naponta kiüríteni, az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedni, valamint az árkokat rendben tartani, hogy hosszabb időre ne tudjon benne megállni a csapadék.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?