8 °C Budapest

Így nullázhatod a villanyszámlát: több tízezer családnak már sikerült

2019. november 14. 14:30

Hozzuk a régiós átlagot, ami az áramfogyasztási trendeket illeti: kiderült, hogy egy magyar átlagosan 4,6 MWh villamosenergiát használt fel 2017-ben. A lista elején vagy nagyon hűvös, vagy éppen pokolian forró helyek állnak, hiszen mind a világítás, mind a klimatizálás hatalmas mennyiségű energiát igényel. Az is kiderül, hogy hogyan mondhatsz búcsút a rezsiszámláknak.

2017-ben a globális villamosenergia-fogyasztás 2,5 százalékkal nőtt, és elérte a 25 721 TWh értéket.A fogyasztást illetően Kína használta fel ennek legnagyobb részét 25,9 százalékát, majd az Egyesült Államok következik 17,5 százalékkal - derült ki az IEA Energy Atlas adataiból. Azonban a rangsor igencsak átrajzolódik, ha megnézzük az egy főre jutó áramfogyasztást: ezt a listát Izland vezeti, ahol egy fő 2017-ben 54,4 MWh áramot fogyasztott. A második helyen Norvégia áll 23,7 MWh-val, majd pedig Bahrein (18,7 MWh) és Katar (16,2 MWh) következik.

Külön érdekes, hogy a világelső Kínában majdnem ugyanannyi volt az egy főre jutó villanyáram fogyasztás, mint Magyarországon: míg nálunk 4,3 MWh per fő, addik a kínaiaknál 4,6. A régióban ezzel az adattal egyébként a középmezőnyben állunk, Szlovákiában (5,4 MWh/fő), Ausztriában (8,5 MWh/fő) és Szlovéniában (7,2 MWh/fő) is sokkal több áram fogy fejenként, mint Magyarországon. A térképen látható még, hogy Magyarországtól délre és keletre, Bulgáriáig (5,2 MWh/fő) és Görögországig (5,6 MWh/fő) mindenki nagyjából ugyanannyi áramot fogyasztott el.

Érdemes megnézni, hogy miért pont két északi, és két közel-keleti ország végzett az összesítés élén - konkrétan az első hét ilyen. A megoldás igen egyszerű, hiszen Izlandon például az év nagy részében sötét van, feszt mennek a lámpák, és vannak, akik villamosenergiával fűtenek. Hasonló a helyzet Norvégiában is, ám az IEA megjegyzi, hogy mindkét országban elég nagy hangsúlyt kapnak a megújuló energiák, így nem szennyezik annyira a környezetet a megnövekedett áramfogyasztással. Katar és Bahrein esetében egyértelműen a légkondik pörgetik meg a villanyórákat az összegzés szerint.

Itthon is terjed a megújuló

Bár még nem akkora részét teszik ki a megújuló energiák a magyar energiamixnek, mint mondjuk Izlandon, vagy Norvégiában, de őrületes tempóban növekszik a lakossági napenergia-hasznosítás Magyarországon - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) októberi jelentéséből. Mint írják, a hazai villamosenergia-hálózatra 2018 végéig 726 MW napelemes termelő kapacitást kapcsoltak, a 2019. június 30-i előzetes adat meghaladja az 1100 MW-ot. A tavaly év végén regisztrált 726 MW napelemes kapacitásból 332 MW háztartási méretű kiserőmű (HMKE), ebből 170 MW természetes személyhez kötődik. A 2019. június 30-i előzetes adat 1144 MW, ebből 388,5 MW HMKE.

De érdemes megnézni a hazai kapacitásbővülést jóval nagyobb időtávon is, úgy még szembetűnőbb a növekedés. A Pénzcentrum korábban kikért adatokat a MEKH-től, ezek szerint 2008-ban mindössze 505 kW, és 2013-ban is alig 32082 kW HMKE-kapacitás volt az országban. Itt fontos megjegyezni, hogy bár háztartási kiserőmű nyerhet energiát vízből, szélből, biomasszából, biogázból, földgázból és termálmetánból is, mégis a lakossági szegmens legmeghatározóbbja egyértelműen a napelem. Sőt, a MEKH most jelezte azt is, hogy a fentieken túl

további 1,4 GW napelemes kapacitás támogatására már kiadott határozatot a hivatal, ezek nagy része a következő években várhatóan meg is fog épülni.

És ez még, várhatóan, csak a kezdet. Magyarország ugyanis megújuló energiák tekintetében rendkívül gazdag ország: csak napenergiából a primerenergia-felhasználásunk majdnem kétszeresét biztosítani lehetne. A Magyar Tudományos Akadémia Megújuló Energia Albizottságának korábbi felmérése szerint tehát rendelkezésre állás tekintetében, azaz az ~1850PJ/évre becsült elvi potenciál aligha képezheti jelenleg felső korlátját a fogyasztásnak. Bár, és ezt közleményében a MEKH is elismeri, a várható kapacitásbővülést számos tényező befolyásolja. Függ többek között a támogatási politikától, a szabályozástól, valamint a napelemek árától.

Nemrég jelent meg az első METÁR tender kiírási dokumentációja. A pályázati dokumentációk 2019. november 4. 08:00 órától 2019. december 2. 15:00 óráig nyújthatók be, az eredményhirdetésre várhatóan 2020 tavaszán kerül sor.

Megtérülő beruházás a napelem, még hitelből is!

Tehát, ahogy az a MEKH statisztikáin is látszik, a napelemes kiserőművek száma 2016-ról 2018-ra megduplázódott, azaz nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre semmi sem szab gátat a lakossági-piac bővülésének. Ez persze nem is csoda, hiszen egy jól megtervezett napelemes rendszerrel egy háztartás, vagy egy kisvállalkozás, belátható időn belül akár teljesen ki is válthatja rezsiköltségeit.

Ami egy családi házas rendszer bekerülési költségét illeti, ma általánosságban elmondható, hogy egy 3,6 kW-os rendszer - amely egy átlagos magyar háztartás éves villamos energia igényét fedezni tudja - munkadíjjal és engedélyeztetéssel 1,5 millió forint körül mozog. Ez jó alap ahhoz, hogy kiszámítsuk, mennyi idő alatt térülhet meg egy napelemes beruházás.

A példa kedvéért, ha az energetikai számítás alapján 150 ezer forint az éves villanyszámlád, akkor 1,5 milliós beruházási összeggel 10 év a megtérülési idő. Sőt, minél inkább nőnek a jövőben az energiaárak, illetve a szabályozási környezet átalakulása, valamint a technológia fejlődése (a piaci versenyről már nem is beszélve) miatt tovább csökken a napelemek ára, annál rövidebb idő alatt lesz nyereséges egy-egy beruházás.

A fenti gondolatmenetet követve viszont nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a megtérülési időszakot követően a napelemes rendszer egyenesen pénzt termel majd a háztartásnak. Tehát hosszabb távon - az igénybe vett támogatások és adókedvezmények mellett - akár hitel felvétele mellett is jó döntésnek bizonyulhat a beruházás, hiszen a megspórolt rezsitételek hosszabb távon refinanszírozzák a hitelt. Előre szólunk, a jelenlegi kamatkörnyezetben ez még inkább valós alternatíva lehet, de beszéljenek inkább a számok:

Hogy kiderítsük, hol, és mennyiért tudunk most pénzhez jutni, a Pénzcentrum kalkulátorához fordultunk. A beállításoknál 750 ezer forintos hitelösszeget (hasonló mértékű önerővel ez az összeg már elég lehet egy családi házas rendszerre), és 84 hónapos futamidőt adtunk meg - ezen kívül bepipáltuk a "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem" és "Jövedelem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat.

A törlesztőrészletek szerinti rangsor (hiszen a rezsiköltséggel történő összehasonlítás miatt ezúttal ez a mérvadó) alapján az egyik legolcsóbb korszerűsítésre szánt konstrukciót a CIB Bank nyújtja, ezzel 8,17 százalékos THM, és 978 096 forintos visszafizetendő összeggel 11 644 forintra jön ki a havi törlesztő.

De nem sokkal maradt le ettől az ajánlattól az MKB Bank konstrukciója sem, ami 9,65 százalékos THM, és 1 018 692 forintos visszafizetendő összeggel 11 693 forintos törlesztőrészletet tud. Ezeken felül érdemes még megemlíteni a Raiffeisen Bank, a Takarék, az ERSTE Bank, a Budapest Bank, és az OTP Bank ajánlatait is.

Egy esetleges hitelfelvétel esetén fontos azonban megjegyezni, hogy habár a példaszámítások igazolják, hogy még hitelből is megéri belevágni az energetikai felújításba, ettől függetlenül egy hitelnek mindig vannak költségei, tehát a legjobb befektetés az, ha nagyobb részben (vagy teljes egészében) a megtakarításainkból finanszírozzuk a korszerűsítést.

Kik veszik a napelemeket?

A kiserőművek (túlnyomóan napelemes rendszerek) erőteljes fellendülése okán kíváncsiak voltunk arra, hogy mely régiókban, és településeken található Magyarországon a legtöbb háztartási felhasználású berendezés. Nos, erre vonatkozó adatsort ugyan nem sikerült szereznünk, de iparági információink szerint Budapesten, Pest megyében illetve a megyeszékhelyeken telepítik a legtöbb ilyen berendezést.

A települési adatokon túl kíváncsiak voltunk arra is, kik azok a fogyasztók, akik a leginkább hajlandóak zöld energiába, és ezen belül napelemes rendszerekbe fektetni. Nos, a piacra rálátó szakértők (és publikus közvélemény kutatások) szerint alapvetően háromféle típusra bonthatjuk azokat, akik háztartási naperőműveket vásárolnak Magyarországon. Ezek a következők:

  • Az úgynevezett yuppie beruházok, ők azok, akik tényleg fontosnak tartják, hogy hozzájáruljanak a környezetvédelemhez, és ehhez a pénzük is megvan. A megtérülés nem igazán izgatja őket, beruházásokat zöld értékek mozgatják. Olyan vállalkozások is tartozhatnak ide, akik adnak arra, hogy az ő működésük zöldnek mondható.
  • Egy másik beruházói csoportba tartoznak azok, akik a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben jó megtérülést látnak egy HMKE beruházásban. A beruházás akkor nyereséges számukra igazán, ha ki tudják váltani saját villamos energia fogyasztásuk, azaz megtermelik azt, amit elhasználnak.
  • A harmadik beruházói csoportba főleg azok tartoznak, akik nyugdíjas korukra szeretnének függetlenedni a rezsikiadások alól. Ők általában úgy gondolkoznak, hogy ma még biztosan van pénzük, ezért megéri számukra minél hamarabb beruházni például egy napelemes rendszerbe, hiszen ennek segítségével öregkorukban már nem kell rezsit fizetniük.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem