Egyre kevesebben terveznek ingatlant vásárolni Magyarországon, miközben az eladási szándék lényegében változatlan maradt.
Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója szorgalmazza a környezetvédelmi törvény azon pontjának módosítását, amely lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy rendeletekkel eltérjenek a zöldhulladék égetésére vonatkozó szabályoktól.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményben azt írta, a kezdeményezést arra alapozták, hogy a huszonhárom éve elfogadott törvénypont ellentmond a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás 2015. január 1-től hatályos szabályozásának, amely pontosan meghatározza az ingatlanhasználók zöldhulladékkal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.
Székely László ombudsman és Bándi Gyula szószóló a háztartási zöldhulladék - avar és kerti hulladék - égetésére vonatkozó szabályok önkormányzati rendelettel történő megállapításáról szóló korábbi jelentés utóvizsgálatának beszámolójában tett javaslatot a módosításra.
Rámutattak: a módosítandó jogszabály lehetővé teszi a települési önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletben szabályozzák a zöldhulladék égetésének feltételeit, miközben a levegő védelméről szóló jogszabály általánosan megtiltja a hulladékégetést.
A jelentés arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok nem hozhatnak olyan rendelkezést, amely a jogszabályokban foglaltaknál kevésbé szigorú környezeti előírást tartalmaz. A zöldhulladék égetésénél keletkezett szennyezőanyagok a hatásterületén élők számára közvetlen egészségügyi kockázatot jelentenek - hangsúlyozták.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kitértek arra is, hogy a jogszabály szerint nem világos, az ingatlanhasználók miként, milyen megkülönböztetés alapján dönthetnek a zöldhulladék elégetéséről vagy a hulladékgazdálkodóhoz eljuttatásáról.
A jelentés szerint a szabályozás ellentmondásai sértik az alaptörvényben biztosított egészséges környezethez való jogot és az Alkotmánybíróság több határozatában kimondott visszalépés tilalmába ütköznek. Közölték, Székely László és Bándi Gyula javasolta a környezetügyért felelős agrárminiszternek, hogy kezdeményezze a rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







