Kevés medencetulajdonos tudja, hogy a leeresztett víz meghatározott feltételek mellett szennyvíznek minősül, és a nem megfelelő kezelése jelentős bírságokat vonhat maga után.
Az újépítésű lakásvásárlásnak számtalan előnye mellett vannak olyan tényezők, amelyekkel érdemes számolni mielőtt belevágunk új otthonunk kiválasztásába. Kiemelten fontos ez a mostani hazai környezetben, hiszen az újépítésű ingatlanok és ezzel együtt a várható csúszások száma is fokozatosan emelkedik. Érdemes megvizsgálni, mi a helyzet az újépítésű és használtlakások piacán, ha az átadási vagy eladási időintervallumokat nézzük.
Általánosságban elmondható, hogy egy újépítésű lakás vásárlása - mivel egy jövőben létrejövő, komoly beruházást igénylő termék vásárlásáról van szó - minden esetben üzleti jellegű döntés és kellő körültekintést igényel a vevők részéről is. Az újépítésű lakások piacán ugyanis a fejlesztések jellegéből adódóan a beruházók általánosan számolnak azzal, hogy a kivitelezés során felmerülhet késedelem, amelyet a megkötésre kerülő szerződések rendelkezéseibe is beleépítenek. Erre figyelemmel újépítésű ingatlant azon vevőknek érdemes lakhatási céllal vásárolni, akik helyzetét egy ilyen körülmény felmerülése nem teszi terhesebbé.
- hívta fel a legfontosabb tudnivalóra a figyelmet Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.
Mennyit csúszik? Mennyi idő alatt adom el?
Az MNB Lakáspiaci riportja alapján a 2018 harmadik negyedéves adatok és előrejelzések szerint
Az elhúzódó lakásfejlesztések közel felénél ráadásul fél évnél is nagyobb késedelemmel várható a lakások átadása, amely időtáv már komoly döntésbefolyásoló tényezőként hat az addigi lakhatásunkkal kapcsolatban. A legkönnyebb helyzetben azok az újlakás vásárlók vannak, akiknek jelenlegi lakhatása független az újonnan megvásárolt lakás átadásának idejétől, azaz nem befolyásolja sem annak eladását, vagy albérlet esetén annak felmondásának idejét.
Akik az újonnan vásárolt lakásuk árát vagy annak egy részét a mostani lakásukból szeretnék fedezni, már érdemes számolgatni, hogy mennyivel előbb tegyék ezt meg. Hazánkban leggyorsabban a pesti panellakásokat lehet értékesíteni a Duna House adatai szerint, 2018 októberében átlagosan 58 nap volt szükséges ehhez az eladóknak. Budán és vidéken is egy picit több időbe telik a panellakások eladása, de minden esetben 2,5 hónap alatt maradt az átlagos forgási sebesség. Tégla lakások esetén már érdemes több idővel számolni, itt a legtöbb esetben már 90 nap feletti, azaz 3 hónap körüli értékesítési időtávval számolhatnak az eladók.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az albérletből újlakásba költözni vágyóknak a szerződésüket kell alaposan megvizsgálniuk. Határozatlan időre megkötött szerződések esetén általában 1-2 hónapos felmondási idővel lehet kalkulálni, a határozott időre kötött bérleti szerződések esetében azonban akár a szerződés időtartamából fennmaradó maradék időszak bérleti díját is követelhetik korábbi felmondás esetén.
- folytatta a Duna House szakértője.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







