Bérlakásaikat kérik vissza a Kanadát megjárt, nyíregyházi romák, akik egy éve hagyták el az országot. A korábbi önkormányzati lakásaikat már kiutalták másoknak, ráadásul nem is jelentették a hivatal felé a távollétüket, így nincs mód arra, hogy ugyanazt a lakást kapják vissza - írja a Népszabadság.
Egy nyíregyházi roma férfi a lapnak elmondta, hogy a családjával egy év távollét után három hete tértek haza Kanadából. Távozásukkor a 80 négyzetméteres, nyíregyházi belvárosi önkormányzati lakása kulcsát a bátyjánál hagyta, hogy adja el az értékeiket. Amikor megérkeztek, ideiglenes tartózkodási engedélyt kért a család, amit megkaptak. Nem várták meg viszont, hogy megkapják a menekült státuszt, kitöltöttek egy nyilatkozatot, mely szerint a saját felelősségükre hagyják ott a befogadó országot.
A család egy torontói motelben lakott, a költségeket a kanadai állam állta. Később kaptak egy 95 négyzetméteres lakást és havi 5000 dollár segélyt. Hat hónapig kellett volna iskolába járni és angol nyelvet tanulni, de ők minél hamarabb munkába akartak állni. Egy ideig dolgoztak, majd - elmondásuk szerint - hazahúzta őket a szívük Nyíregyházára, ahol most albérletben laknak, rendszeres jövedelmük nincs.
Becslések szerint körülbelül hatvan nyíregyházi roma próbált szerencsét a tengerentúlon, húszan már itthon vannak. A visszatérők most a korábbihoz hasonló lakást kérnek az önkormányzattól, ami komoly gondot okoz a hivatalnak.
A városüzemeltető cég képviselője elmondta, hogy már tájékoztatta az érintetteket, hogy a régi bérlakást nem kaphatják vissza. A törvény előírja, hogy a bérlőknek be kell jelenteniük a 60 napnál hosszabb távollétet, különben elvesztik a bérleti jogviszonyukat, ami egyben azt is jelenti, öt évig nem jogosultak önkormányzati bérlakásra. A városban volt olyan lakás, amelyet úgy hagytak hátra bérlőik, hogy az ajtaja tárva-nyitva állt. Az érintett család lakása is alapvető berendezési tárgyak - mosdó, kád, tűzhely, villanykapcsolók - nélkül került vissza a vagyonkezelőhöz.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hazatért romáknak felajánlották a társaság üzemeltetésében működő Albérlők Házát, ahol kétszer hat hónapig, de szükség esetén akár tovább is maradhatnak, addig, amíg lakásproblémájuk megoldódik. Az érintettek azonban közölték, nekik ez a megoldás nem megfelelő. A városüzemeltető a napokban fórumot tartott az érintetteknek, amelyen a cigány kisebbségi önkormányzat felajánlotta, hogy összegyűjti a lakáskérelmeket, eljuttatja a városüzemeltetőhöz és a városházára is. Arról, hogy milyen formában tudnak segíteni a Kanadából hazatért romákon, az önkormányzat fog dönteni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


