A KSH ma közzétette a 2010 első félévére vonatkozó a lakásépítésekről, és az építési engedélyekről szóló jelentését. 2010 első félévében 9 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt.
A használatba vett lakások száma 34, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt. A befejezett lakásépítkezések száma két régióban közel felére, további háromban kétharmadára csökkent. Még inkább gyengült az építési szándék: az új engedélyezések 5 régióban felére-egyharmadára csökkentek. Csak a fővárosban kértek ugyanannyi engedélyt ebben a félévben, mint az előző év azonos időszakában.

Az új építési engedélyek éves száma 2004 óta - változó intenzitással - csökken. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 eddig eltelt negyedéveiben a visszaesés gyorsulni látszik: az első negyedévben 30, a másodikban 50 százalékos a csökkenés. A használatba vett lakások száma - szemben a 2008 és 2009 közötti növekedéssel - az első negyedévben 26, a másodikban 41 százalékkal csökkent. 2010 első hat hónapjában hozzávetőlegesen annyi lakást vettek használatba, mint a 2000-es évek elején, az építési konjunktúra élénkülése előtt. A válságot tehát már nem csupán az építkezési szándékok fokozódó gyengülése jelzi, hanem a használatba vett lakások adatai is (egy lakóépület átlagos kivitelezési ideje két év, az engedély kiadásától a használatbavételig pedig átlagosan 2,7 év telik el, ezért az új lakások építésének statisztikája később érzékeli a konjunktúra változását).

A legnagyobb lakásépítő a főváros, ahol az év első felében a használatba vett lakások száma ugyan 38 százalékkal csökkent, de országos részaránya így is 30 százalék (a közép-magyarországi régióban épült a lakások 55% százaléka). A jelentősebb építtetői csoportok részesedése azonos mértékben apadt, így - 2009 első félévhez hasonlóan - körülbelül fele-fele arányt képviselt a lakosság és a vállalkozások csoportja, míg önkormányzati lakás mindössze 14 épült (0,2%).

A kivitelezésben az építőipari vállalkozások súlya tovább nőtt (arányuk már 86%), miközben a lakossági házilagos kivitelezés részaránya 2 százalékponttal csökkent. A kislakások egyharmados hányada változatlannak tekinthető. Az új lakások átlagos alapterülete 92 m2, 3 m2-rel nagyobb, mint 2009 első hat hónapjában.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








