Tavaly tele voltak a lapok a hírrel, mely szerint a legpartiképesebb orosz milliárdos, a 43 éves Mihail Prokorov 500 millió eurót fizetne ki a Nizza és Monaco közt található Villa Leopoldáért, melyet II. Leopold belga király építtetett 1902-ben.
A villa és a hozzá tartozó 20 hektáros park Edmond Safra bankár özvegyének, Lily Safrának tulajdonában áll. Prokorov azonban most kihátrálna a vásárlásból, lévén a gazdasági válság során hétmilliárd eurót bukott el. A technológiai és bányászati befektetéseiről ismert Onexim vezére azonban most csalódottan lógathatja az orrát, mivel a francia (és a magyar) törvények szerint ha a vásárló eláll a vételtől, bukja a foglalót. Ami ebben az esetben 44 millió euró.
Prokorov szóvivője azonban már a vásárlás hírét is cáfolta és ugyanúgy cáfolja a vásárlási szándék visszavonását is. Mint mondta, Prokorov nem is fogna semmilyen üzletbe Franciaországban, amíg a hatóság nyilvánosan bocsánatot nem kérnek tőle, amiért 2007 szilveszterén prostituáltak felbérlésével vádolták meg.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







