Hiába reménykedtünk: csak ennyi lesz a nyugdíjemelés jövőre
Szeptemberben még magasabb emelésre lehetett számítani.
Szeptemberben még magasabb emelésre lehetett számítani.
Januártól jönnek az új termékek.
Ma már sokaknak választani kell: tovább dolgoznak vagy csak nyugdíjat kapnak.
30-40 év múlva fizetésünk már csak alig 20-30 százalékát kapjuk meg nyugdíjként.
Hiába kevesebb a szegény a nyugdíjasok között, gyógyszerre és lakhatásra is sokkal többet kell költeniük.
Sokan nem érik az öregségi nyugdíjkorhatárt, akik veszélyes munkakörben dolgoznak.
Szorgalmazzák azt is, hogy minél több idősebb ember dolgozzon.
12-e vasárnapra esik, ezért is fontos tudni, mikor jön az októberi nyugdíj.
Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg az összes nyomozást.
Az időskorúak csaknem fele nem kap nyugdíjat, jó része pedig olyan kis összegben részesül, amiből lehetetlen megélni.
Mit, mikor kell bejelenteniük a nyugdíjasoknak?
Két évig harcolt, hogy bebizonyítsa, ő nem az a mezőkovácsi Varga Tibor, akinek tartozása van.
A legidősebb magyar nyugdíjasok nem sokkal maradnak el a világrekorderektől.
Kiszivárgott néhány szám a 2015-ös magyar költségvetés tervezetéről.
Most akkor egyre több a nyugdíjas? Vagy egyre kevesebb? Mi az igazság?
A fő ok a nyugdíjkorhatár emelkedése.
Jövő péntektől csengethet a pénzespostás.
Most kiderül, hogy a munkáltatód mindig bejelentett-e!
400 ezren kapnak levelet a nyugdíjbiztosítótól.
13 millió forint állami hozzájárulást kaptak a csalók 151 ember házi gondozásához.
Sokan vannak, akik még várják a postást.
Ruhák helyett lakásra, nyaralás helyett gyógyszerekre költenek.
Hányan kapnak a nyugdíjas magyar nők közül 200 ezernél is többet?
Haladnak a korral az idősek Magyarországon.