A közlönyben többek között megjelent a nyugellátások 2026. januári emeléséről szóló rendelet is.
Nyugdíj utalás 2022: mikor utalják a 13. havi nyugdíjat, mennyi nyugdíjat utalnak, kinek jár nyugdíjemelés?
A mai napon elkezdődött a 13. havi nyugdíj folyósítása. De vajon pontosan kinek jár 2022-ben a nyugdíjemelés és pontosan mik a nyugdíj utalási időpontok az idén? Összegyűjtöttük a legfontosabb válaszokat.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk a novemberi magas összegű kiegészítés és nyugdíjprémium után 2022 februárjában még nagyobb összeget juttat el az időseknek az állam. Ugyanis a nyugdíj idén az eredetileg tervezett 3% helyett 5 százalékkal emelkedett, mindezt azért, hogy kompenzálja a rekordinflációt. Most pedig, a Magyar Posta február 9-től elkezdte kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat.
A kézbesítést így a megszokottnál két nappal korábban kezdik, az ütemezés a szokásos sorrendnek megfelelő, így egyes ügyfelek felkeresése korábban, de legkésőbb a nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon megtörténi
– olvasható az MTI-nek eljuttatott közleményben, ahol arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások csaknem felét kézpénzben, postai kézbesítés segítségével fizeti ki az állam az érintettek számára.
13. havi nyugdíj kifizetés 2022
Ahogyan azt már fent is írtuk megkezdődött a mai nap a 13. havi nyugdíj kifizetése. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a postai kézbesítés kezdődik meg február 9-én, míg azok a jogosultak, akik utalással kapják a járulékukat február 11-én, pénteken kapják meg a 13. havi nyugdíjukat a februári kifizetés mellett.
Mit kell tudni a 13. havi nyugdíjról?
Az eredeti tervek szerint az idén még csak félhavi juttatás járt volna a magyar nyugdíjasoknak 13. havi nyugdíj címén – ugyanis a kormány lépcsőzetesen tervezte visszaépíteni a plusz összegeket. Végül, a novemberben kifizetett nyugdíjprémiumkor már lehetett sejteni, hogy a 13. havi nyugdíj egy összegben fog megérkezni, amit később Novák Katalin is megerősített a közösségi oldalán megosztott videóban. Ebben jelentette be, hogy februárban 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat.
Erre a juttatásra ugyanis nemcsak az öregségi nyugellátásban részesülők számíthatnak, hanem más nyugdíjszerű ellátások jogosultjai is, ha a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjában már jogosult volt.
Ez alapján a plusz összegre számíthatnak többek között azok, akik nyugdíjra jogosultak,
- korhatár előtti ellátásban,
- szolgálati járandóságban,
- átmeneti bányászjáradékban,
- táncművészeti életjáradékban,
- rokkantsági ellátásban,
- rehabilitációs ellátásban,
- baleseti járadékban,
- bányászok egészségkárosodási járadékában,
- fogyatékossági támogatásban,
- vakok személyi járadékában,
- rokkantsági járadékban,
- házastársi pótlékban vagy
- házastárs után járó jövedelempótlékban részesülők is.
Pontosan ennyi pénzt kap februárban egy átlagnyugdíjas
Idén a tervezett 3 helyett 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat. 2021-ben, az év elején 3 százalékos emelést kaptak a nyugdíjasok, viszont már januárban prognosztizálható volt, hogy a fogyasztói árak ennél nagyobb ütemben drágulnak majd.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az inflációt ellensúlyozandó 2021 júniusában a kormány 0,6 százalékos előrehozott kompenzációról döntött, viszont ez nem volt elég a drágulás ellentételezésére, további kompenzációra volt szükség.
Novemberben végül 1,2 százalékos emeléssel egészítették ki a nyugdíjakat, illetve visszamenőleg egy összegben kifizették az emelést a megelőző 10 hónapra is.
Így tehát egy 100 ezer forintos nyugdíjban részesülő 2022 februárjától 105 ezer forint juttatásra számíthat. A KSH szerint 2021. január 1-jén - 2022-es adat még nem áll rendelkezésre - a teljes öregségi ellátás átlaga 150 571 forint/hó volt. Ha hozzászámoljuk az év során történt emeléseket, akkor nagyjából 158 ezer forint lehet jelenleg az öregségi nyugellátás átlagos összege. Ezt 5 százalékkal emelve már 165 800 forintra nőhetett az átlagnyugdíj. Látva a jelenlegi inflációs mutatókat - novemberben és december is rekordmagasak, átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak a fogyasztói árak mint egy éve - szükség is lesz az 5 százalékos emelésre. Friss elemzői becslések szerint 2022-ben is átlagosan 5-5,5 százalékos inflációra lehet majd számítani.
Mikor jön a 13. havi nyugdíj? Itt vannak a nyugdíj utalási időpontok
A nyugdíj utalás időpontjai legalább annyira fontosak, mint a munkaképes korosztály esetében a munkabér kiutalásának dátumai, éppen ezért már korábban összeszedtük, hogy mikor lesz a folyósítás. A nyugdíj utalása ugyanis általánosságban mindig a hónap 12. munkanapjához legközelebb eső első munkanapjára esik és a Magyar Államkincstártól érkezik. Minden jogosult számára választható a nyugdíj kifizetése postai úton, illetve utalás formájában is, attól függően, hogyan szeretnék a juttatást átvenni. Amennyiben az utóbbi lehetőség mellett dönt az illető, akkor a nyugellátás összegének jóváírása egy napot vesz igénybe, de a postai út sem tart már sokkal tovább, aminek az idejét egyszerűen ellenőrizhetjük a postai nyugdíj kifizetési naptárban.
Az idei év nyugdíj utalás dátumait pedig az alább lehet olvasni:
- Nyugdíj utalás 2022 január: 2022. január 12. (szerda)
- Nyugdíj utalás 2022 február: 2022. február 11. (péntek)
- Nyugdíj utalás 2022 március: 2022. március 11. (péntek)
- Nyugdíj utalás 2022 április: 2022. április 12. (kedd)
- Nyugdíj utalás 2022 május: 2022. május 12. (csütörtök)
- Nyugdíj utalás 2022 június: 2022. június 10. (péntek)
- Nyugdíj utalás 2022 július: 2022. július 12. (kedd)
- Nyugdíj utalás 2022 augusztus: 2022. augusztus 12. (péntek)
- Nyugdíj utalás 2022 szeptember: 2022. szeptember 12. (hétfő)
- Nyugdíj utalás 2022 október: 2022. október 12. (szerda)
- Nyugdíj utalás 2022 november: 2022. november 11. (péntek)
- Nyugdíj utalás 2022 december: 2022. december 2. (péntek)
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








