35 °C Budapest
Itt áll feketén-fehéren: elképesztően sok a válás ezeken a napokon Magyarországon

Itt áll feketén-fehéren: elképesztően sok a válás ezeken a napokon Magyarországon

2019. november 5. 05:45

Évről évre csökken a válások száma, ha továbbra is marad ez a tendencia, akkor 2019-ben 16 ezer alá is csökkenhet. Azonban a tavalyi évben még így is sokan bontották fel házasságukat: évente nagyjából 46 válás jutott egy napra. Az érzelmi nehézségeken túl egy válás nagy anyagi megterheléssel is jár a családoknak, amelyre a legtöbben nem készülnek fel, mielőtt beadják a válókeresetet. A Pénzcentrum most összegyűjttötte, milyen költségekkel kell számolnia annak, aki a házassága felbontása mellett dönt. 

Valószínűleg sok tényező hatása együttesen, hogy egyre többen kötnek házasságot, és egyre kevesebben válnak el. Míg a házasságkötések szempontjából egyértelműen az augusztus a legnépszerűbb hónap, addig ebben a hónapban bomlik fel a legkevesebb házasság. Tavaly a 16952 válásból csak 300-at mondtak ki a nyolcadik hónapban, vagyis az összes válás 1,8 százalékát. Ebben viszont nincs semmi meglepő, hiszen időjárás szempontjából augusztus az egyik legkedvezőbb időpont az esküvőkre, azonban ebben a hónapban rendszerint ítélkezési (és törvénykezési) szünetet tartanak a bíróságok, mely alól csak egyes esetek képeznek kivételt.

Arról nem állnak rendelkezésre hivatalos adatok, hogy mikor adják be a legtöbb válókeresetet, és mivel egy pereskedés 1-1,5 évig (problémás esetekben tovább is) elhúzódhat, abból sem vonhatunk le következtetést arra vonatkozóan, hogy az év melyik időszakában kezdeményezik inkább a párok a házasság felbontását. A KSH-tól kapott adatokból viszont kiderült, hogy az év első félévében jóval több válást mondanak ki a bíróságon, mint az év második felében, 2018-ban nagyjából 60-40 százalékos volt az arány. Mindenesetre bármely időszakot nézzük, a kimondott válások száma csökkenő tendenciát mutat.

Azonban hiába csökken évről évre azoknak a száma, akik a házasság felbontása mellett döntenek, így is több ezer párt érint évente, és rengeteg gyermeket. Egy válás nem csak érzelmileg, anyagilag is megterhelheti a családokat. Legjobb esetben, ha a felek közös megegyezéssel válnak el, előre megegyeznek a javak igazságos elosztásában, ha van gyermekük, akkor a gyermektartásdíjban, a válás költségeinek elosztásában. Azonban ha a felek között nem felhőtlen a viszony, ami válás esetén gyakori, akkor némely esetekben nem tudnak kiegyezni, és a bíróságnak kell döntenie. Ilyenkor kész anyagi csőd is lehet a válásból. 

Mennyibe kerül a perindítás?

Eleve maga a házassági bontóper illetéke 30 ezer forint, bár ha békés az elválás, a felek megegyezhetnek, hogy közösen viselik a keresetindítás költségeit, ellenkező esetben ezt a felperes fizeti. A másik fél által a per során előterjesztett alperesi viszontkereset ezzel szemben illetékmentes.

Keresetindításkor költségmentesség kérhető, azonban ehhez meg kell felelni annak a feltételnek, hogy a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét, amely 2019-ben 28500 forint, és vagyonuk sincs. Ilyen esetben a kereset beadásakor nem kell leróni az illetéket.

A válóperben hozott ítélet ellen lehetőség van fellebbezni is, ha az egyik fél nem ért egyet, viszont a fellebbezés is illetékköteles, ennek mértéke jelenleg 15 ezer forint. Ha a fellebbezés az ítélet vagyonjogi része ellen irányul - kivétel a lakáshasználatra vonatkozóan - akkor az illeték nagysága az általános fellebbezési illetékszabályok szerint alakul! 

Tehát fellebbezés előtt mindenképp érdemes tájékoztatás kérni előzetesen az illető mértékéről.

A bíróság ítélhet úgy peres esetben, minden fél maga viseli a perrel kapcsolatos költségeket, de ugyanúgy azt is ítélheti, hogy kizárólag valamelyik fél köteles viselni a perköltséget. Ez természetesen a válás körülményeitől függ, viszont érdemes tájékozódni, mely esetben dönthet a bíróság a közös teherviselés ellen. 

Perköltségnek számít minden költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban a bíróság előtt, vagy akár a bíróságon kívül felmerült. Rengeteg váratlan kiadás keletkezhet ebből az előzetes tudakozódás költségétől kezdve az eljárási díjakon, szakértői díjon, szemle költségen túl akár a levelezés díjáig. A perköltséghez tartozik például az ügyvéd, jogtanácsos díja, illetve a közvetítő készkiadásai, költsége és munkadíja is.

Ami az enyém, az az enyém?

Szintén megnövelheti a költségeket a házastársi közös vagyon megosztása: először részletes vagyonleltár készül, tehát az ügyvédi is számolnunk kell. (Egy eset kivételével: ha a házastársi közös vagyon kizárólag ingóságokból áll, és a felek már elosztották ezek egymás között, így nem szükséges közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalni a megállapodást, és az ügyvédi költség megspórolható.)

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bonyolítja a házassági bontópert, ha közösen nevelt gyermekei is vannak a válótársaknak. Ugyanis a felek a házasságon túl is felelősséggel tartoznak a gyermekek neveléséért, eltartásáért. A szülő, akivel a gyerek(ek) egy háztartásban marad(nak) "természetben" tartja el ő(ke)t, tehát étkezteti, akár főz rájuk, lakhatásukat biztosítja, vásárol rájuk. Viszont a különélő szülő a tartási kötelezettségét többnyire pénzben teljesíti. 

A gyerektartásdíj összege a gyermek igényeitől, szülők jövedelmétől függően változhat, összegéről első körben a két félnek kell megállapodnia, viszont ha ez nem sikerül, akkor a bíróság dönt róla, sok szempont figyelembevételével. Az egyik legfontosabb szempont, hogy kiskorú-e a gyermek. 

Ebben az esetben ugyanis a különélő szülő a gyerektartási díjat saját szükséges tartásának korlátozásával is köteles megfizetni.

Nem hivatkozhat anyagi körülményeire, vagy például magas törlesztő részletre, sem, és azt sem fogadja el a bíróság kifogásként, ha valakinek hozzátartozóit kell anyagilag támogatnia: a kiskorú mindig előnyt élvez. 

A törvény viszont nem csak a kiskorúak esetében állapít meg tartási kötelezettséget: ha a gyermek már nagykorú, de még középiskolai tanulmányokat folytat, akkor a 20. életévének betöltéséig kell fizetnie a különélő félnek a díjat. Amennyiben pedig a nagykorú gyermek továbbtanul, amíg jogviszonya fennáll, és be nem töltötte a 25. életévét, addig a különélő szülő tartásra kötelezhető. Néhány esetben a nagykorú, de még tanulmányokat folytató gyermek elveszítheti jogát a tartásdíjra, például ha

  • tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget,
  • érdemtelennek minősül (pl. a különélő szülővel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot)
  • a külön élő szülő a saját vagy egy másik - kiskorú - gyermek tartását veszélyeztetné.

A házasságból és az azon kívül született gyermekek között nincs különbség a tartásdíj szempontjából, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk. A különélő szülő jövedelmének legfeljebb 50 százaléka vonható le gyermektartásként, ez az összeg oszlik meg a gyermekek között. Tehát egy kétgyermekes család esetén a különélő jövedelmének maximum a negyede juthat egy gyermekre, egy háromgyerekes család esetében pedig nagyjából a jövedelem 17 százalék. 

Buktató buktató hátán

Korábbi cikkünkben összegeztük, milyen szarvashibák vezethetnek egy válás esetén az anyagi csődhöz. Nem csak akkor követnek el hibát a váló felek, ha nem függetlenítik magukat az érzelmektől vagy azt gondolják, mindent meg tudnak majd oldani egyedül. Az is hasonlóan nagy baklövés, ha mindenáron meg akarják tartani a családi otthont, vagy túl könnyelműen mondanak le a megtakarításaikről más javak (pl. a lakás, autó) fejében. Ezekről, és a további buktatókről bővebben itt olvashatsz.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 22. kedd
Paulina
25. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. június 22. 14:06