Alig pár hónap alatt hatalmasat ugrott az érdeklődés: a pályázati pénz már most közel jár a teljes kerethez.
Végrendeletet írt 77. születésnapján Medveczky Ilona, azt is elárulta, mi lesz az örökségével.
Medveczky Ilona sokat gondolkodott azon, kire hagyja a vagyonát. Mivel nincsenek élő rokonai, mindenképp rendelkezni szeretett volna arról, halála után mi legyen az otthonával és az értékeivel. Ezért a 77. születésnapján végrendeletet írt.
- nyilatkozta a Hot! magazinnak Medveczky, aki arról is beszélt, hogy habár sokan azt hiszik, gazdag, ez nem így van. "Éppen annyi pénzem van, amiből megélek. Az igazi érték a házam, ezért dolgoztam egész életemben". Ahogy írtuk, két évvel ezelőtti sajtóértesülések szerint a táncművész 70 ezer forintos nyugdíjat kapott, mostantól viszont közel kétszázezer forintból gazdálkodhat majd, mert márciustól művészjáradékban részesül a táncművész, akinek nincsenek élő rokonai, ezért arra az esetre, ha halála után haszonlesők jelentkeznének, DNS-teszttel biztosította be magát, a leletei közjegyzőnél vannak letétben.
- nyilatkozta a magazinnak.
- mondta a lapnak Medveczky, hozzátéve: az állatorvos dönti majd el, melyik intézmény kap az örökségből.
- árulta el a lapnak.
Kevesen gondolnak a jövőre
Egy 2016-os kutatás szerint száz ember közül mindössze négynek van végrendelete Magyarországon. A 30 és 65 év közötti korosztály csupán alig több mint harmada szándékozik a jövőben végrendelkezni. Pedig egyébként a végrendelet mellett más lehetőségeink is vannak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha valaki rendelkezik erről, akkor a bankszámláján lévő pénzösszeg nem lesz a hagyaték része, és így például öröklési illetéket sem kell fizetni ez után az összeg után.
Zárolják a pénzt, amihez senki sem férhet hozzá, míg az eljárás le nem zárul. Ez hosszú hónapokig is eltarthat, a gyász mellett szeretteinknek akár komoly anyagi problémákkal is szembe kell nézniük. Viszonylag egyszerűen elintézhetjük, hogy az általunk kijelölt kedvezményezett vagy kedvezményezettek azonnal megkaphassák a bankban lévő pénzünket a halálunk után. A kedvezményezettre vonatkozóan nincs is semmilyen szigorú megkötés. A lényeg, hogy természetes személy legyen, lehet akár kiskorú is.
A bankban lévő pénz mellett örököseink a tartozásainkat is megöröklik. Dönthetnek úgy, hogy visszautasítják az örökséget, és így az az államra száll. Viszont fontos tudni, hogy csak az adósságot nem lehet visszautasítani. Mindent vagy semmit - így megy ez.
Címlapkép: Zih Zsolt / MTVA
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







