Befektetési kuriózum - nem csak műértőknek!

Miért pont a hegedű?

A hangszerek közül egyedül a vonós hangszerekre igaz, hogy a használattal és a korral együtt az értékük nő, a fúvós és a billentyűs hangszerek is elhasználódnak, elkopnak, megfelelő gondoskodás és szervízelés mellett is egy művésznek élete során több hangszerre is szüksége van. A vonósok közül pedig a hegedű kerül legjobban előtérbe, ez azért a zenei darabokra is igaz, nem csupán az "üzleti életre".

A legnagyobb hegedűkészítő mesterekről, Stradivariról és Guarneriről valószínűleg mindannyian hallottunk már, ha másból nem is, de nevük olaszos csengéséből feltételezhetjük, hogy ez a csodálatos hangszer a "olasz csizmáról" származik. Nem tévedtünk, a hegedű a XVI. századi Itália szülötte.

Stradivari aranymetszéssel kialakított hegedűk olyan tökéletesre sikerültek, hogy azóta csupán kisebb változtatásokat eszközöltek a szerkezetén. A hangszer nagy hagyományait az is híven tükrözi, hogy az 1800-as évek végi hangszereket modernek, míg az utóbbi 50 évben elkészített hegedűket már kortársnak mondják.

Hazánkban a XVIII-XIX. században terjedt el, az 1850-es évektől kezdődően a monarchia idején élte fénykorát a hegedűkészítés, amikor is olyan ma is elismert alkotókkal találkozhatunk, mint Nemessányi Sámuel. A kommunizmus négy évtizede azonban inkább a sötét utókorként emlegethetjük, a mester hegedűket készítő műhelyeket bezárták, a neves mesterek 1956 után külföldre távoztak. A rendszerváltás ugyan hozott némi változást ezen a területen is, a Zeneakadémián létrehozták a hangszerkészítő szakot, itt tanulnak a mai magyar mesterek, de hegedűkészítés eredeti fényét már nem nyerte vissza, a magyar mesterek nem élveznek akkora megbecsülést, mint külföldi társaik saját hazájukban.

A legfontosabb kérdések: hol, mit és hogyan?

Kezdjük először is a mit kérdéssel? A hegedűket általában két csoportba sorolják: beszélhetünk iskolahegedűről és mesterhegedűről. Természetesen befektetni utóbbiba érdemes, de itt is óriási különbségeket mutatnak a számok, természetesen a vételárak, amelyek 800,000 forinttól milliárdokig terjedhetnek. A 800 ezer- 1 millió forintért kortárs darabokat, vagy gyengébb régi mesterek munkáit kaphatjuk meg, míg milliárdokért persze igazi ritkaságok kerülhetnek a birtokunkba.

A hegedű az a hangszer, amelynek szüksége van 80-100 évre, hogy a hangja beérjen, ekkor egy jelentős értéknövekedésen is keresztül megy a hangszerünk. De ez nem jelenti azt, hogy a hegedű esetében is igaz lenne, hogy minél régebbit érdemes vásárolnunk, itt más szempontok alapján hozhatjuk meg a döntést, egy kortárs mester remeke legalább akkor haszonnal kecsegtet bennünket, mint egy középkategóriás antik darab.

A régi hegedűkről egy német szakértőkből álló gárda egyébként minden öt évben elkészít egy katalógust, ahogy a Rácz Pál, hegedűkészítő mester nevezte "Taxát", amelyben értékelik a különböző mesterek hegedűit. A jelenlegi, 15. katalógusban leírt árakat az előzővel összehasonlítva azt tapasztalhatjuk, hogy átlagosan 20-30 százalékkal nő az értéke ezeknek a hangszereknek 5 év alatt, de nem ritka a 70-80 százalékos értéknövekedés sem. Ebből is láthatjuk és egyéb tényezők is amellett szólnak, hogy ha hangszerbe való befektetésen gondolkodunk, akkor azt mindenképpen hosszú távon tegyük.

Ha megnyerte a tetszésünket ez az alternatív befektetési forma kétféleképpen juthatunk hozzá ezekhez a formás hangszerekhez. Ha régi hegedűt szeretnék vásárolni, akkor mindenképpen érdemes körbenéznünk először az aukciókon, különösen a berlini és londoni aukciós házak rendezvényein. Ha azonban inkább kortárs hegedűt vásárolnánk, akkor keressük fel nyugodt szívvel a hazai mesterek. A kortárs hangszerek vásárlása két okból is kedvezhet nekünk, egyrészt általában alacsonyabb áron is megkaphatjuk őket, másrészt a gyengébb régi mesterek műveivel szemben előnyük, hogy van lehetősége annak, hogy a 80-100 év, de akár 30 év elteltével is jelentősen megnövekedjen ezen hangszerek értéke.

Megtaláltam, de honnan tudjam, hogy nem hamisítvány-e?

A hegedűkről a készítőnek és az értékesítőnek is bizonylatot kell kiadnia, amelyben felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy a hangszer megfelel az iránta támasztott követelményeknek, illetve rendelkezik a szükséges szakmai véleményekkel, amelyek alátámasztják eredetiségét.

Megvettem, gyönyörű, tegyem a vitrinbe?

Erre a kérdésünkre Rácz Pál azt felelte, jaj, csak azt ne tegyük. A legjobb hegedűnek is szüksége van a használatra, arra hogy "beleheljük", ha ezt nem tesszük, akkor a fa szétszárad és sajnos néhány éven belül szinte semmit sem ér majd a befektetésünk tárgya. Persze ezzel a szakértő nem azt mondta, hogy nekünk kellene otthon megpróbálni rajta játszani, sokkal inkább azt, hogy keressük meg rá az arra érdemes művészt, Zeneakadémián tanuló diákot, akik nagy örömmel játszik majd hegedűnkön. Ha megtaláltuk a megfelelő személyt egy dologra még feltétlenül oda kell figyelnünk, hogy megfelelőképpen biztosítást kössünk, sajnos ehhez jelenleg még külföldre kell utaznunk, a magyar biztosítók ezt még a legtöbb esetben nem vállalják.

Ha megszorultam és el kell adnom, könnyű dolgom lesz?

Sajnos erre a kérdésre nem válaszolhatjuk egyértelműen azt, hogy igen. A hangszereket, mint a legtöbb antik tárgyat eléggé nehéz értékesíteni, hiszen meg kell hozzá találnunk azt, aki pontosan azt keresi, ami nekünk a birtokunkban van, persze ez nem jelenti azt, hogy lehetetlennel próbálkoznánk. Érdemes az értékesítéskor egy kereskedő vagy aukciós ház szolgáltatásait igénybe venni, természetesen így le kell mondanunk a haszon egy részéről, de e nélkül a legtöbb esetben hosszú időt kellene várnunk arra, hogy megtaláljuk a megfelelő vevőt.

Érdemes külföldre mennünk, mind venni, mind eladni?

Azt kell mondjuk eladni érdemesebb, mint venni, a magyar piacra jellemző árak ugyanis még mindig nagyon alacsonynak számítanak külföldön, nem ritka, hogy nálunk fele annyiba kerül egy hangszer, mint például az Egyesült Államokban.