Nesze neked béremelés: több százezer magyar marad most hoppon

2020. június 5. 17:02

Felmérések szerint a magyar munkavállalók kétharmada arra számított, hogy év végén fizetésemelést kap. A járvány, és z azt követő recesszó azonban feltehetően keresztülhúzta a számításaikat.

Végül egészen máshogy alakult ez az évünk, mint azt 2019 legvégén vártuk: akkoriban a magyar munkavállalók 66 százaléka várta, hogy a következő pénzügyi év végén fizetésemelést kap - derült ki a Randstadt Workmonitor legfrissebb adataiból, amelyek 2019. negyedik negyedévére vonatkoznak.

A 33 országot vizsgáló kutatásból kiderült, hogy a magyarok közel kétharmada számított fizetésemelésre - ezzel, ha az arányokat tekintjük a lista első harmadában kaptunk helyet.

Az európai országok közül csak a portugálok azok, akik nagyobb arányban vártak a fizetésemelésre, az ott megkérdezett dolgozók 67 százaléka válaszolta azt, hogy szerinte több pénzt fog kapni az év végén.

Ahogy a grafikonon is jól látszik a 66 százalékos eredményünk bőven meghaladja az átlagot, ami 61 százalék, és szinte össze sem lehet mérni a japánok eredményével: náluk az alkalmazottak alig harmada várta csak, hogy emelkedik a bére. Minket szorosan a svédek követnek a felmérésben, majd jönnek a románk és a norvégok. Németországban és Ausztriában már sokkal elégedettebbek a munkavállalók, ott már csak 47, illetve 44 százalékuk számít jobb fizetésre jövőre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Van erre reális esély?

Az elmúlt hetek eseményei azonban keresztbe vágták ezeket az elvárásokat. A vírus következtében kialakult gazdasági válságot követő recesszióra a cégek általában

költségcsökkentéssel válaszolnak, mely sok esetben a munkaerő elbocsátását jelenti hazánkban és nemzetközi szinten egyaránt. Ilyen körülmények között fizetésemelések szóba sem kerülnek, hiszen rengetegen féltik az állásukat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?