A szövetség javaslatcsomagja többek között áfacsökkentéssel, időalapú árazással, valamint a hálózat és az energiatárolás fejlesztésével tenné hatékonyabbá a rendszert.
A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentését felidézve.
A lap úgy fogalmazott, hogy a kormány az alapellátásban dolgozók együttműködését látja jó megoldásnak: a svájci minta alapján létrehozandó praxisközösségek lényege, hogy kevesebb orvos több beteget tud ellátni azáltal, hogy a konzorciumban dolgozó doktorok rálátnak egymás munkájára, egyszerűbben tudják helyettesíteni egymást, a praxisközösség vezetője pedig összefogja a feladatokat.
A döntés nem előzmények nélküli, a kabinet 2019 óta összesen 10,7 milliárd forintnyi támogatással ösztönözte a háziorvosokat a praxisközösségek létrehozására; a Három generációval az egészségért program részeként 149 orvoskonzorcium nyert támogatást. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ezekbe a már működő közösségekbe, illetve a közeljövőben alakuló újakba tudnak majd becsatlakozni a fogorvosok is.
A miniszter kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor az orvosi bértábla szerinti különbözet nyolcvan százalékát kapja, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet harminc százalékával emelik a fizetését.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







