Nem feltétlenül kell beletörődni a korábban megállapított nyugdíj összegébe.
Bár sokan hittük, hogy ez a jövő munkavégzési módja, most mégis úgy tűnik, hogy mégis bukhat hosszútávon a hibrid munkavégzés. Sok munkavállaló ugyanis fél attól, hogy mivel nincs jelen, úgy nem is lesz előléptetve. Mégis visszatérünk az irodába?
A vegyes felállás, ahol pár napot otthon, pár napot az irodában töltünk mégsem válltja be a hozzá fűzött reményeket. Egyre jobban úgy tűnik, hogy nagyon nehéz az átállás, annak ellenére, hogy sokan kampányoltak a hibrid munkavégzés mellett.
Mostanra szinte minden irodai dolgozó elvárja a munkahelyétől a hibrid munkavégzés lehetőségét, mivel úgy tartják, ez segíthet abban, hogy megmaradjon a munka és magánélet közötti egyensúly. A kísérletezés el is indult, azonban mivel sok a probléma, nem csak egyes cégek, de a munkavállalók is visszaléphetnek a hibrid munkavégzés teljes bevezetésétől, olvashatjuk a BBC összeállításában.
Nem minden arany, ami fénylik
Az egyik legnagyobb hátránya a hibrid munkavégzésnek az az otthoni munkakörnyezet kialakítása. Nem mindenkinek van helye, és kerete arra, hogy megfelelő asztal és szék mellett dolgozzon otthonában, arról nem is beszélve, hogy az ingázás miatt midnig valami hiányzik.
Vagy hiányzik egy papír, vagy egy nyomtató, esetleg bent hagytunk valami fontosat az irodában. Nem tudunk úgy dolgozni folyamatosan, hogy ne hiányozzon valami
-mondta Anita Woolley viselkedésszakértő, aki szerint sokan emiatt dönthetnek úgy, hogy inkább az irodából dolgoznának. Ehhez a gondolathoz fűzte hozzá Anat Lechner, egyetemi tanár, managment szakértő, hogy a másik probléma az otthoni munkával az, hogy hiába dolgozunk sokat, ezt nem látja a főnökünk, ami miatt sokan szoronghatnak.
A személyes kapcsolat a munkatársakkal szintén top ok arra, amiért sokan mégis visszamennének az irodába. A szociális kapcsolataink a munkahelyünkön ugyanis nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mennyire érezzük jól magunkat egy munkahelyen, ez a jólét pedig a teljesítményünkön is meglátszódik. Ráadásul azok, akik szeretnének előléptetést, ők kifejezetten fontosnak tartják azt, hogy a főnökük lássa őket.
Ezt tanulmányok is alátámasztották, ugyanis azok, akik bejárnak az irodába, nagyobb eséllyel kaphatnak előléptetést, mint azok, akik kimaradnak a kapcsolatépítésből, és kevesebbet vannak jelen az irodába. Ráadásul, akik nem járnak be az irodába, nekik a kapcsolati hálózatuk is zsugorodni kezd.
Ha azt akarom, hogy előléptessenek, akkor jelen kell lennem, én ezt a stratégiát követem.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-erősítette meg ezt a gondolatot Loran Nordgren managment professzor, aki hozzátette, hogy nagyon fontos lenne az, hogy az irodák felállítsanak egy menetrendet arról, hogy ki – mikor legyen jelen az irodában, mivel enélkül egyes csoportok folyamatosan bent lesznek azért, hogy előléptetéseket zsebeljenek be, ami nem feltétlenül egészséges.
Mi a helyzet nálunk?
Sokunk azonban fellélegeznének, ha a hibrid munkavégzés állandósulna, azonban nem tudni, hogy hosszútávon hogyan tud ez majd működni. A szakértők azt hangsúlyozzák, hogy mivel ez mindenkinek új helyzet, ami rengeteg frusztrációval járhat, fontos hogy a vállalat minden szintjén jól kommunikálják le a váltást annak érdekében, hogy ez a lehető zökkenőmentesebb legyen mindenki számára. Hazánkban viszont remekül teljesít a hibrid felállás, amelyet kormányrendelettel is támogattak.
Emellett a Comnica országos, reprezentatív kutatása is beszámolt a távmunka magyar munkavállalókra tett pozitív hatásairól is. A kezdeti nehézségek után a magyarok is bátrabban álltak hozzá a távmunkához, elmúlt az első időszakban tapasztalható jelenlét demonstrálási hullám, és bátrabban engedték meg maguknak a pihenők beiktatását, valamint az online ügyintézéseket is.
Sokaknak annyira bevált a home office, hogy a legszívesebben többé be sem mennének az irodába, hiszen hatékonyabban tudnak dolgozni, és az utazási időt is megspórolják. Másoknak viszont végképp elegük lett abból, hogy az otthonuk a munkahelyük is. Mindkét nézőpont érthető, így a legtöbb cég valószínűleg a hibrid felállás mellett dönt
- mondta Pápai Bernadett Comnica HR-vezetői posztját is betöltő szakértő.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







