Főszabály szerint minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék, vannak azonban kivételes hónapok.
Januártól még több támogatásra számíthatnak a családok - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Novák Katalin elmondta, hogy 2018 a családok éve lesz, amelyben még jelentősebben tudják segíteni a gyermekvállalás előtt állókat, a gyermeket nevelőket és a gyermekeket. Megemlítette egyebek mellett a családi típusú adózás és a diplomás gyed kedvező változásait, a jelzáloghitelesek fokozottabb támogatását, a diákhitel elengedésének lehetőségét, a bölcsődefejlesztési program folytatását, valamint az úgynevezett Köldökzsinór program elindulását is.
Az adókedvezményeket folyamatosan bővítik, így a kétgyermekesek családi adókedvezménye jövőre is növekszik. Az érintett 330 ezer kétgyermekes család már havi 35 ezer forintot tud megspórolni azáltal, hogy terheik további havi 5 ezer forinttal mérséklődnek. Kedvezményük 2019-ben még tovább emelkedik majd, így összességében négy év alatt megduplázódik.
A diplomás gyed összege is nő: felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, szakirányú továbbképzésben részt vevők esetében 89 250-ről 96 600 forintra, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben és doktori képzésben részt vevők esetében pedig 112 000-ről 126 350 forintra.
Újabb támogatást kapnak a jelzáloghitelesek. Ezen családok tartozása a harmadik, a negyedik és az ötödik vagy további gyermek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken. Ez igaz a később felvett hitelekre is. Az intézkedés akár 214 ezer jelzáloghitellel rendelkező gyermekes családot is érinthet - közölte az államtitkár.
Novák Katalin azt mondta, bővítik a lombikprogram hozzáférési lehetőségeit, növelik a gyógyszerek támogatását. Infrastrukturális fejlesztésekről is döntött a kormány: 8 milliárd forintos támogatást nyújtanak az állami egészségügyi intézményeknek, hogy még több, meddőséggel küzdő pár számára legyen hozzáférhető a lombikprogram.
Január elsejével indul a Köldökzsinór program, amely azokat szólítja meg, akiknek magyar gyermeke nem Magyarország közigazgatási határain belül születik, hanem bárhol másutt a világon. Ezen szülők is jogosultakká válnak az egyszeri 64 125 forintos anyasági támogatásra, valamint egy babakötvényre Start-számlával. Utóbbi kezdő összege 42 500 forint, és ha a családok tovább takarékoskodnak, ehhez az állam kamattámogatást tesz hozzá, így a fiatal 18 évesen több millió forinttal "indulhat el".
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Novák Katalin azt mondta, hogy idén egyre nőtt az otthonteremtési program népszerűsége. Mind többen építkeznek, már több mint 60 ezer családot tudtak támogatni a családi otthonteremtési kedvezményen (csok) keresztül. A programot tovább folytatják, és sok adminisztratív akadály elhárításával, járulékos költség csökkentésével még olcsóbbá teszik az otthonteremtést.
Arra a kérdésre, hogy tervezik-e növelni a családi pótlék jövőre tíz éve változatlan összegét, Novák Katalin úgy felelt: az ingyenes tankönyvellátás vagy gyermekétkeztetés ugyanolyan, mint ha a családi pótlékot emelték volna. Szavai szerint a családtámogatások egészét érdemes vizsgálni, ezek mértéke pedig jelentősen nőtt.
Az öregségi nyugdíjminimum emeléséről szóló hasonló kérdésre azt válaszolta, hogy az ellátás egy viszonyítási alap, egy "fiktív szám", amely nem azt jelenti, hogy ténylegesen akkora összeget kapnának az emberek. Az egész rendszer komplex átgondolása szükségesi. A diákhitel elengedése az édesanyákra vonatkozik, hogy ezt a jövőben ki tudják-e terjeszteni az édesapákra is, még meglátják - jelezte.
A Köldökzsinór program keretein belül elsősorban a magyar állampolgárokra gondolnak, de azon "elszakított nemzetrészek" esetében, ahol nem engedélyezik a kettős állampolgárságot, a magyar igazolvány is elegendő lesz - szögezte le Novák Katalin egy negyedik kérdésre válaszolva.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







