Újabb adathalász SMS-ek terjednek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében, az elkövetők egy még be sem nyújtható, 2026-os adóbevallásra hivatkozva ígérnek százezres nagyságrendű pénzvisszatérítést.
Betegek gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben az adózóktól csak néhány perc figyelmet igényel a felajánlás.
A NAV mindjárt az új szja-bevallási felület kezdőoldalán feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó 1+1 százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak számukra szimpatikus civil szervezetet, egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot.Ettől az évtől az szja-bevallás elkészítésével már nem kell foglalkozni, hiszen mintegy négymillió embernek készít bevallási tervezetet a NAV. Ezzel is egyszerűsödik az adózók dolga, így a felajánlásra több figyelem juthat.
Az e-szja rendszerében az 1+1% felajánlásáról idén is csak úgy, mint az elmúlt években, május 22-éig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Még azok is rendelkezhetnek, akik már véglegesítették bevallási tervezetüket vagy bevallásukat munkáltatójuk közreműködésével nyújtják be.
A NAV honlapján és az új szja-bevallási felületen is valamennyi kedvezményezett, támogatható civil szervezet illetve egyház vagy kiemelt költségvetési előirányzat megtalálható. Felajánlásokat kizárólag a listákon szereplő kedvezményezettek kaphatnak, vagyis azok a civil szervezetek, amelyek szeptemberig regisztráltak a NAV-nál és megfelelnek a támogatás feltételeinek, valamint a technikai számmal rendelkező egyházak és kiemelt költségvetési előirányzat.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A felajánlók dönthetnek a rendelkező nyilatkozaton arról is, hogy ha a civil kedvezményezett kéri, a NAV közölheti-e nevüket, címüket és elektronikus levelezési címüket. A kedvezményezett ezeket az adatokat (5 évig) kizárólag közhasznú célú kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra használhatja.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







