Jaksity Györggyel, a Budapesti Értéktőzsde elnökével és Korányi G. Tamással, a BÉT és a BÁT egyik meghatározó, s egyben legaktívabb tulajdonosával közölt interjút mai számában a Figyelő. A téma természetesen a BÉT múlt heti közgyűlésén hozott döntések, a tőzsde jövője s az MNB Keler részesedésének sorsa volt.
Jaksity György a közte és a BÉT részvényesi körében többségben lévő pénzügyi tulajdonosok (Leisztinger Tamás - Arago, Korányi G. Tamás - Baál, Albrecht Ottó - Cashline) közötti közös pontként a hasonló célokat (BÉT-BÁT-Keler integráció) emelte ki. Jaksity azonban nem ért egyet pl. azzal a közgyűlési döntéssel, ami felszabadította a 10%-os tulajdonosi korlátot, mert szakmai, üzleti és a piaci közösség érdekeit figyelembe véve sem tartja ezt helyesnek. Egy tőzsde tulajdonosának lenni ugyanis szerinte óriási felelősséggel jár, s az ellenséges felvásárlás lehetőségét szabályokkal és fékekkel korlátozni kellene.
Arra a kérdésre, hogy az általa vezetett Concorde Értékpapír miért tartózkodott a BÁT-tal való integrációról történő szavazásnál Jaksity azt mondta, hogy a folyamatban és a döntéshozatalban több olyan mozzanat volt, amelyek nem feleltek meg az ízlésviláguknak, az elfogadott paraméterek egy része szerinte a BÉT számára üzletileg előnytelen (a közgyűlés nem biztosított alku lehetőséget a BÉT igazgatóságnak a BÁT-tal való tárgyalásra a Keler üzletrész megvásárlása során: mind az árfolyam - 2.887 mrd Ft, mind a szerződés megkötésének határideje - márc. 15. meg lett határozva, Jaksity ezzel gyakorlatilag végrehajtói szerepre lett korlátozva e fontos kérdésben).
Hozzátette ugyanakkor, hogy bár ha rajtuk múlik, a javaslat nem így megy át a közgyűlésen, de ha csupán rajtuk múlt volna a kérdés, akkor igennel szavaztak volna.
A BÉT igazgatósága javadalmazásának megszűnését Jaksity úgy kommentálta, hogy javadalmazás nélkül is ugyanolyan lelkesedéssel és professzionalizmussal fognak dolgozni, mint előtte.
Korányi G. Tamás - aki éles szemmel még évekkel ezelőtt kezdte aukciókon gyűjtögetni a csődbe ment brókercégek tőzsdei vagyonhányadát, s mára a BÉT egyik legnagyobb tulajdonosává vált - a Figyelőnek elmondta, hogy három lehetőség van az MNB Keler részesedésének további sorsára vonatkozóan.
1. A BÉT megvehetné az MNB tulajdonrészét, erre azonban nincs pénze (a BÉT részesedés megvásárlásával a BÉT-en gyakorlatilag "a padlás is tisztára lett söpörve", több pénze az értéktőzsdének nincs).
2. Integrálódik a BÁÉT (az egységes tőzsde) és a Keler, ebbe beapportálja az MNB az 50%-os Keler tulajdonrészét, s az egységes társaságban lévő tulajdonrészétől egy tőzsdei nyilvános kibocsátás során válik meg az MNB. Korányi ezt a verziót támogatná, hiszen szerinte egy egységes tőzsde és elszámolóház lévén lehetne a társaságokban lévő értéket maximalizálni (ezzel korábbi nyilatkozatai alapján Jaksity György is egyetért).
3. Az MNB másnak adja el a Keler részesedését.
Ez az interjúban nem cizellált verzió információink szerint egyáltalán nem áll távol az MNB vezetésétől, ők ugyanis a tőzsdéket jelenleg domináló pénzügyi befektetőknek nem szívesen adnák el a Keler részesedésüket. A HVG mai száma szerint egy HVB-MKB-OTP konzorcium szívesen megvenné az MNB Keler részesedését, más megbízhatónak számító forrásaink szerint azonban ezen verzió kivitelezhetőségének szintén csekély a valószínűsége, ezzel ugyanis az OTP és az MKB tenne alapvetően szívességet a letétkezelési piacon erős HVB-nek anélkül, hogy ez a két nagybanknak a befektetés esetleges pénzügyi megtérülésén túl konkrét előnyt jelentene.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
FRISS HÍREK
Több friss hír
10:15
HR BLOGGER
laskainelli | 2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
legacykft | 2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor | 2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco | 2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük.
[...] B...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
A magyar szabadság napja
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.
HRCENTRUM legolvasottabb
1
2
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 30. 10:02

Pénzcentrum | 2026. június 30. 07:58

Agrárszektor | 2026. június 30. 10:32




