Kiszámoltuk, ennyi marad a magyar családok zsebében idén
Ennyit spórolhatnak a magyarok az újabb rezsivágáson.
Ennyit spórolhatnak a magyarok az újabb rezsivágáson.
A szemétszállítás, a víz, a csatorna, valamint a PB-gáz ára után a kéményseprés és a szennyvízszippantás díjának mérséklésével folytatódik a rezsicsökkentés - közölték a rezsicsökkentésért felelős kormánypárti politikusok hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.
Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a hét első napján törvénybe foglalhatják az eddig bevezetett, valamint a nyárra tervezett rezsicsökkentéseket, míg kedden az egyházügyi törvény módosítását kezdhetik tárgyalni - számol be az MTI.
Júliustól csökkenhet a víz és a szemétszállítás díja. A PB-gázpalackokra és a szippantás árára a tervek szerint hatósági árat vezetnek be.
A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés folyamatának továbbvitele mellett, ennek jegyében várhatóan június 1-jével hatályba lép a palackos és a tartályos PB-gáz 10 százalékos árcsökkentése - közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az interneten követhetik áramfogyasztásukat az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. kiválasztott ügyfelei, a részletes adatok segítséget nyújtanak a villamosenergia-felhasználás csökkentéséhez.
A Fidesz-frakció szeptember eleji kihelyezett frakcióülésén fogja meghallgatni a kormány tájékoztatóját arról, hogy a fűtési szezon beállta előtt tudják-e még tovább mérsékelni a villamos energia árát, illetve a fűtési költségeket - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az M1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.
További rezsicsökkentésre lenne szükség - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Hódmezővásárhelyen, aki szerint a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait - számol be az MTI.
Minden negyedik magyarországi lakástulajdonos tervezi, hogy különféle fejlesztésekkel energiatakarékosabbá teszi ingatlanát, többségük elsősorban hőszigetelésben gondolkodik. A felújítást mellőző tulajdonosok háromnegyede anyagi okokra, gyakran a kedvező vagy támogatott pénzügyi konstrukciók hiányára hivatkozva nem korszerűsíti ingatlanát. Kevesen tudják, hogy a használt ingatlanok korszerűsítése akár államilag támogatott hitelből is megoldható. A hitelköltségeket nemcsak a beruházás megtérülési idejével érdemes összevetni, hanem azzal is, hogy mennyivel növeli meg az ingatlan értékét. A korszerűsítéshez történő hitelfelvétel feltételeiben való eligazodáshoz nyújt segítséget a Pénzcentrum.hu Otthonteremtési cikksorozatának záró írásában.
A nyugdíjasotthonokban, társasházakban, szövetkezeti lakásokban is érvényesíteni kell a tíz százalékos rezsicsökkentést, ahol ennek akadálya van, ott jogszabályt módosítanak - jelentette be Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
Hiába csökkentette a kormány január elsejével a lakossági gáz-, illetve villamos energia árát, a márciusi fűtésszámla akár magasabb is lehet a megszokottnál. Az elhúzódó hideg idő miatt ugyanis jellemzően nő a lakossági gázfogyasztás.
Módosulnak a földgáz- és villamos energia szolgáltatásokra vonatkozó egyes rendelkezések, melynek nyertesei egyértelműen a fogyasztók lehetnek.
A nagyobb jövedelmű családok sem úszták meg a banki költségek növekedését, de számításaink szerint az esetükben kevésbé érezhető a tranzakciós illeték hatása, mint a kisebb keresetű családoknál. Összeállításunkban ezúttal legalább 250 ezer forint jövedelemmel rendelkezők legjobb bankszámláját kerestük, de azt látjuk, hogy akár milliós megtakarítással is legalább egy ezresbe kerül a bankolás havonta. Akármekkora a keresetünk érdemes készpénzkímélő megoldásokat keresni és minél többet elővenni a kártyánkat.
Kritikán aluli a magyar lakosság banki-, telekommunikációs-, illetve közüzemidíj-fizetési hajlandósága. Így a legtöbb hazai szolgáltató új behajtási-követeléskezelési metodikákat kénytelen bevezetni.
Az egyre növekvő közüzemi díjak, illetve a klímaválság egyre inkább az energiatudatos épületek irányába tereli a lakosságot. Ennek folyományaként pedig az ingatlanhirdetések között elkezdtek megjelenni hazánkban is a passzív épületek.
Törvénybe foglalná a Fidesz, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a lakossági víz-, csatorna- és a szemétszállítási díjaknak. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené.
Kritikán aluli a magyar lakosság közüzemidíj-fizetési hajlandósága, akad fogyasztó, aki milliókkal tartozik szolgáltatójának. Bár közeleg a fűtési szezon vége, rengeteg család még a nyári hónapokban sem tudja utolérni magát. Esetükben nem marad más, mint a szolgáltatás felfüggesztése.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában kifejtette, hogy botrányosnak találja azt a bírósági döntést, ami megengedné az energiaszolgáltatók számára, hogy magasabb díjakat állapíthassanak meg a januári díjcsökkentéshez képest. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormány ezt nem fogja hagyni, és újabb jogszabályokat alkotnak annak érdekében, hogy a rezsiterhek még nagyobb mértékben csökkenhessenek, a cégek pedig kevesebbet keressenek.
Áramtolvajokat fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Komádiban és Zsákán. A négy férfi közül hármat gyorsított eljárással el is ítéltek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Különös videófelvétel érkezett a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe. A megszokott kék színű láng helyett sárgás-vörösben pompázott olvasónk konyhai gázkészülékének tűzrózsája. Vajon a szolgáltató trükközött a keverékkel? A Pénzcentrum.hu utánajárt a jelenségnek.