Fontos, hogy a budapesti lomtalanítás során a nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül.
Harmincöt hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok a folytatódó állami rezsicsökkentésről szóló kérdőíves konzultáción.
Csaknem tízmilliárd forintot takarítottak meg az állampolgárok és a vállalkozások egy év alatt, a tavaly bevezetett állami rezsicsökkentés, illetve a bürokratikus terhek egyszerűsítésének eredményeként - közölte a hajdú-bihari kormánymegbízott pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
Rácz Róbert azzal kapcsolatban tartott tájékoztatót, hogy Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón újabb konzultációt jelentette be az állami rezsicsökkentésről.
A kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy egy év alatt közel másfélmillió okmányt adtak át díjmentesen, csupán a felsőoktatás jelentkezés díjának eltörlése egymilliárd forint megtakarítást jelentett az érintetteknek.
- jelezte Rácz Róbert, arra utalva, hogy a kormányablakokban és a járási hivatalokban rendelkezésre álló, az internetről is letölthető kérdőíveken 35 hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok. Jelezhetik azt is, szerintük melyik hatósági eljárást egyszerűsítsék, legyen például engedély helyett csupán bejelentéshez kötött.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az állampolgári, valamint a vállalkozói terhek csökkentéséről külön kérdőívben nyilatkozhatnak az érintettek, a felsorolt tíz-tíz eljárásból négyet-négyet jelölhetnek meg, amelynek csökkentenék vagy eltörölnék a díját, a harmadik kérdőíven pedig az eljárások egyszerűsítésére tehetnek indítványt az állampolgárok - ismertette a részleteket Rácz Róbert.
Hozzátette: a kitöltött kérdőíveket augusztus 19-éig várják a kormány- és a járási hivatalokban. Csupán Hajdú-Biharban több mint tízezer véleményre számítanak.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








