Így változik a szemétszállítási díj befizetése: erről minden háztulajdonosnak tudni kell
A hulladék gyűjtése és kihelyezése, valamint a hulladék elszállításának időpontja és gyakorisága nem változik.
A hulladék gyűjtése és kihelyezése, valamint a hulladék elszállításának időpontja és gyakorisága nem változik.
A magyarok inkább a magánrendelést választják a fogászaton, mert kritikusnak látják az állami egészségügy helyzetét. Kérdés már csak az, hogy az árakat látva, ki az, aki tényleg megengedheti magának?
Az év ezen időszakában gyakran hallhatunk olyan rémtörténetekről, miszerint az egyébként békés varjak támadtak emberre. Ez az utóbbi időkben Debrecenben is előfordult.
A fogyasztók visszajelzése alapján a magyar nemesítésű kékbúza liszt táplálkozási értéke, valamint ízhatása alapján a jövőben kiemelt szereplője lehet a különleges dolgokat kereső, élelmiszertudatos fogyasztók számára.
Ha külterületen pincét-présházat, hétvégi nyaralót veszünk, állami támogatásokról ne is álmodjunk, viszont, ha van egy kis megtakarításunk, meseszép panorámájú birtokokhoz juthatunk, akár pár millió forintért is.
Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok vasárnap a IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről, mintegy kétszáz petkalóz indult útnak saját készítésű hajóval.
Engedély nélküli stégek, szaletlik, a telekhatáron túl, a tó felé nyújtózkodó kerítések, markolóval házhoz vitt tóvíz – évek óta zajlanak az illegális mederfoglalások és szabálytalanságok a Balaton-parton.
Fokozatos áremelések után átlagosan 40 százalékkal drágábbak 2023-ban a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor. Átlagosan 2000 forintos vagy a feletti belépőjegyárral számolhatunk, ha strandon hűsölnénk. De van ennél olcsóbb alternatíva is.
A Fertő tónál forgatott videót Lázár János építési és közlekedési miniszter Sopron fideszes polgármesterével, Farkas Cipriánnal. A Modern Városok program lezárásáról tárgyaltak, azon belül is a Fertő tónál felfüggesztett beruházásokról.
Idén viszonylag sok medvét észleltek Magyarországon, eddig 6–8 különböző példány megjelenését sikerült igazolni. Többségük Szlovákiából érkezik és a Bükkben bukkan fel, a Sajó völgye remek zöld folyosóként szolgál.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2023. június 17-én 17 óra 51 perckor a 3823-as út 25. kilométerszelvényében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecse térségében.
Amire viszont mindenképp ügyeljünk, hogy ezek az állatok mind védettek, így borsos bírság ütheti a kezünket, ha kárt teszünk bennük!
Vasárnap napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, amelyek az északkeleti harmadban magasabbra tornyosulhatnak, és arrafelé helyenként zápor, zivatar is kialakulhat belőlük.
A magyarok többségének, 60 százalékának, van kertje, a kerttel rendelkezők pedig hetente több alkalommal is végeznek kerti munkát – derült ki a Husqvarna reprezentatív kutatásából.
A HelloVidék most annak nézett utána, hol szedhetjük meg kosarainkat ezzel a lila, illatos virággal, illetve mennyiért lehet idén a levendulát gyűjteni. Térképen is hozzuk a vidéki Szedd magadokat!
Távozik posztjáról a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium igazgatója. Korábban azonnali hatállyal kirúgtak egy fiatal történelemtanárt, akinek az idén érettségizett az osztálya.
2023-ban is a Balaton a legnépszerűbb belföldi nyaralási úti cél a magyarok körében, ami nem is csoda, hiszen a hazai szabadvízi strandok több mint a fele a Balatonnál található.
Öt drogkereskedőt elfogtak és több mint nyolcszáz gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
A héthektáros ősparkkal övezett klasszicista, műemlékvédett kastély egésznapos családi programmal várja az érdeklődőket.
Egyelőre tesztüzemben, de elindul az a rollermegosztó szolgáltatás, amely a város számtalan pontján kínál bérlési és parkolási lehetőséget azoknak, akik ezt a közlekedési eszközt választják.
Ahogy melegszik az idő, egyre nagyobb esélye van annak, hogy a vándorpoloskák szép lassan ellepik a kertünket. Ezek a büdösbogarak ugyanis, ha nem vesszük őket időben észre őket, pár hét alatt képesek teljes katasztrófát okozni! Legyetek hát résen!
Juhász Sándor, a komplexum vezérigazgatója elmondta, az akció célja, hogy minél több család felfedezhesse a mintegy 20 hektáron elterülő, 11 medencével és 6 csúszdával ellátott fürdőt.
Miért érdemes fogyasztani őket? Hogy készítsük el ezeket a köreteket? Mennyibe kerülnek? Ennek jártunk most utána.
A felvételen hihetetlen közelről és nagyon részletesen láthatjuk a csak ritkán látható állatot.