Téves riasztás miatt állt a parkolás a Széchenyi téren, de két másik nagykanizsai helyszínen találtak azbesztet.
Korlátozná a zajjal járó munkák végzését egy makói olvasónk, Szabó Lajos. A legnagyobb közösségi oldalon kiderült, kevesen értenek vele egyet – az önkormányzat sem készül zajrendeletet alkotni, pedig van, ahol már életbe lépett ilyesmi - írta meg a Délmagyar.
Ha Makó csakugyan szeretne fürdővárossá válni, már csak az ide érkező, pihenni vágyó turisták érdekében is érdemes lenne szabályozni, mikor végezhetők a zajjal járó ház körüli munkák
- ezzel kereste meg a portált egy helybeli nyugdíjas, Szabó Lajos. Olyasmikre gondolt, mint például a fűnyírás vagy a flexelés. Szerinte büntetést érdemelnének, akik pihenőidőben végeznek ilyen munkát, és úgy gondolja, a közterület-felügyelőkre kellene bízni a rendelet végrehajtását, ellenőrzését.
Megkérdeztük Szabó Lajos ötletéről a lapunk által alapított, jelenleg több mint 11 ezer tagot számláló közösségi csoport, a Makón élek tagjait is. Kiderült: a többség nem rokonszenvezik a javaslattal
- számolt be róla a lap. Mint írták, többen azt javasolták, akit zavarnak a munkával járó zajok, az költözzön tanyára, és csak néhányan jelezték, hogy örülnének a szabályozásnak.
A válaszokból néhányat meg is osztottak:
Hétköznap sajnos nem jut idő a fűnyírásra, ház körüli munkára. Van, aki hétvégén is esetleg dolgozik, vagy csak egyik nap. Ha viszont nem teszi rendbe a környezetét, a ház előtti területet, akkor az a baj
- írta Visontai Mónika.
Folyamatos műszakban dolgozom, se hétvégém se semmi, a kutyát nem érdekli, ha én vasárnap délelőtt aludnék, mert éjszakás voltam. Én is becsukok mindent, ha a szomszéd reggel füvet nyír. Füldugó, aztán alvás
- szólt hozzá Kallós Zoltán.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Természetesen a város vezetését is megkérdezték az eset kapcsán:
Nem tudok róla, hogy Makón bárki dolgozna egy ilyen szabályozáson, és szerintem nincs is rá szükség
- mondta Czirbus Gábor alpolgármester. Szerinte Makón még inkább az a nagyobb probléma, hogy sokan elhanyagolják a rendet a ház körül, inkább arra kell ösztönözni az embereket, hogy nyírjanak füvet.
Persze, aki csak hétvégén ér rá az ilyesmire, az is csinálhatja olyan időpontban, ami kevéssé zavaró. Ez emberség kérdése, nincs szükség külön rendeletre
- tette hozzá.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







