Rendőrségi autó piros és kék fényei éjszaka, bűnügyi helyszín. Éjszakai járőrözés a városban. Elvont elmosódott kép.

Új fejleményeket közölt a rendőrség a Morrison's 2-ben történt gyilkosság ügyében

2026. április 1. 13:31

Lezárult a nyomozás a budapesti Morrison’s 2 szórakozóhelyen történt gyilkosság ügyében. A rendőrség szerint a gyanúsított részben elismerte tettét, az iratokat pedig már át is adták az ügyészségnek, közölte a rendőrség.

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta a belvárosi Morrison’s 2 szórakozóhelyen tavaly november végén.

A hatóságok november 29-én kaptak riasztást a helyszínre, miután egy 25 éves férfit, Gábort egy másik vendég úgy megütött, hogy az áldozat a sérüléseibe belehalt. A támadót a történtek után előbb halált okozó testi sértéssel gyanúsították, később azonban a minősítést emberölésre súlyosbították.

A 28 éves férfit, A. László a nyomozás során elismerte, hogy ő ütötte meg az áldozatot, ugyanakkor azt állította, csupán viccelődni akart.

A rendőrség az eljárást emberölés bűntettének megalapozott gyanújával zárta le, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek, ahol a további jogi lépésekről döntenek majd.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?