20 °C Budapest
Close-up of Dollar and Euro Bills - Money

Ide menekítik megspórolt forintjaikat a magyar családok: lehet még nyerni rajta?

2023. január 17. 16:03

A készpénzállomány 9 százalékát valutában tartjuk magunknál, évek óta nem vettek a magyarok annyi devizát, mint a tavalyi esztendő harmadik negyedévééig. Ennek biztosan nem csak az az oka, hogy a járványos évek után sokkal többen mentek el nyaralni: a Pénzcentrum által megkérdezett szakértők egybehangzóan állítják, hogy egyszerűen megrendült a saját pénzünkbe vetett bizalom.

Már többször is megírtuk, hogy gazdaságilag nem volt valami könnyű év a magyaroknak 2022. A háború kirobbanása, az emiatt bekövetkező energiaválság mellett még az egész évben száguldó inflációval is ádáz harcot kellett és kell vívni. Ebben a helyzetben egy olyan trend ütötte fel a fejét, ami ugyan már jelen van több éve a magyarok pénzügyi gondolkodásában, mégis most öltött komolyabb méreteket. Ez pedig az, hogy nagyon sokan például dollárba vagy euróba menekítik a pénzüket.

A jegybank legutóbbi, szeptember végi adatai alapján összesen 760 milliárd forint valuta van a nemzetgazdaság szereplőinél, ami 35 százalékkal magasabb a 2021-es aránynál. A készpénzállomány kilenc százaléka (!) immár valutában van ott a magyaroknál, ennél nagyibb mértéket utoljára csaknem egy évtizede, 2015-ben mérhettünk.

De mi okozza mindezt, miért ugrott meg hirtelen a magyarok valutavásárlási kedve? A háborútól félünk, vagy csak a saját pénzünkben nem bízunk? Szakértőket kérdeztünk a jelenség okairól, és arról is, hogy folytatódik-e a forint zuhanása 2023-ban.

Nem bízunk a forintban

A helyzet magyarázata érdekében megkérdeztünk szakértőket arról, miben látják a brutális valutafelhalmozás okait, és arról is, vajon tovább folytatódik-e a forint mélyrepülése ebben az esztendőben is?

Bizony ki lehet azt jelenteni, hogy az emberek bizalma megingott a forintban, és egyre többen választják a devizatartalékot otthonra is. Ugyanakkor jó hír, hogy a forint gyengülése az utóbbi hetekben megállt, és ha nem történik komolyabb baj a nemzetközi vagy a magyar gazdaságban, akkor az első negyedév végére akár a 380-as euró-árfolyam sem elképzelhetetlen. A gyengülés megálláshoz már így is kellett az, hogy decemberben pozitív hírek jöttek a Magyarország és az EU közötti tárgyalásokról, ez pedig alapot adhat a visszaerősödéshez

- fogalmazott a Pénzcentrumnak Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője.

Tőle függetlenül, de ugyanezt a helyzetet látja Virovácz Péter, az ING vezető elemzője is, aki hozzátette, hogy valutatartalékot képzeni egyáltalán nem oktalan gondolat, de persze nem kell túlzásba vinnünk.

A múlt év második felében folyamatosan romlott a forint, így ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy a magyarok igyekeznek tartalékot képzeni így is - lehet, hogy a folyamatos gyengülés miatt már nem bízunk eléggé a saját pénzünkben. Azt szintén érdemes megjegyezni, hogy valutatartalékról gondoskodni sosem volt rossz ötlet akár otthonunkban gondoskodni, és most sem az - persze ha nagyon sokan váltanának át nagyon sok forintot dollárra vagy euróra, akkor az bankpánikot okozna, ami nyilvánvalóan már az extrém példa. 2023-ra előretekintve fontos lehet észben tartani, hogy a dollár erősödése valószínűleg véget ér, sokat fog gyengülni, ami jót tesz mind az eurónak, mind a feltörekvő piacú országok devizáinak, így pedig a magyar forintnak is

- fogalmazott Virovácz Péter.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Beke Károly, a Portfolio elemzője is hasonlóan látja a helyzetet: szerinte 2022 egészében megfigyelhető volt, hogy az emberek azért teszik át valutába a pénzüket, hogy a reálértéke ne csökkenjen.

Nem az utóbbi napokban alakult ki ez a roham, tavaly széles sávot járt be az euró-forint árfolyam 350 és 430 között. Emiatt sok ember számára kiszámíthatatlanná vált az árfolyam, vagyis mondhatjuk, hogy megjelentek annak az első jelei, hogy kezd megrendülni a magyar devizába vetett bizalom

- mondta kérdésünkre Beke Károly.

De miért épp ez a kettő?

Megfigyelhetjük azt a trendet is, hogy a valutatartalék kapcsán szinte kizárólag euróban vagy amerikai dollárban gondolkoznak a magyarok, és nem például abban a svájci frankban, mely a magyar forinthoz képest szintén brutális erősödést mutat az elmúlt években. A pénznem ráadásul széles körben ismert, ha más nem, a devizahitelek bedőlése alaposan megtanította arra a magyarokat, hogy ez a pénz is létezik. Az elemző szerint azonban teljesen logikus okai vannak, hogy hazánkban a két legismertebb valutát szeretjük magunknál tartani.

Tagjai vagyunk az EU-nak csaknem húsz éve, mostanra pedig már három szomszédunknál is az euró a hivatalos fizetőeszköz. Az amerikai dollár pedig már előtte is ismert volt, így teljesen a pénzügyi tudatosság számlájára lehet írni, hogy az emberek ezt a két konvertibilis valutát ismerik és használják is leginkább. Bár az Egyesült Államokba ritkábban nyaralni megyünk, a világ számos országában sokkal könnyebben intézhetünk el dollárral dolgokat, mint a sokszor harmatgyenge helyi pénzzel - tehát aki pihenni, nyaralni indul, vagy eurót, vagy dollárt vételez, és ez a gondolkodás a hétköznapokra is megmaradt

- véli Virovácz Péter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 23. 19:18