A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozására súlyosították két kábítószerrel üzletelő férfi büntetését, így mindkettőjük fegyházideje másfél évvel nőtt.

Nem titkolják, újabb áremelésre készül a boltok 70 százaléka: borzasztó pesszimista a lakosság
Augusztusban már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint ez év áprilisa óta az üzleti várakozások mintegy 13, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, s augusztusban is ez utóbbiak zuhanása volt a markánsabb. Az üzleti bizalmi index 2021 tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a Covid-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. (A fogyasztók véleményében most augusztusban először tükröződhetett a rezsiemelés bejelentésének hatása.)
Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, legkevésbé az iparnak, itt a júliusi esés volt markáns. Immár csaknem minden ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég, az iparban e két arány csaknem megegyezik. Az iparban az előző hónaphoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, ugyanakkor javult a rendelésállományé – az exporté is – és a készleteké.
Az építőipari bizalmi index érezhetően romlott, háromhavi mélypontjára süllyedt. Augusztusban a magasépítők kilátásai alig változtak, de az amúgyis pesszimistább mélyépítőké számottevően rosszabbak lettek. Az előző háromhavi építőipari termelés és a rendelésállomány értékelése egyaránt romlott. A kereskedelmi bizalmi index augusztusban júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb. A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az általános üzletmenet, az elmúlt időszaki és a várható forgalom megítélése.
Augusztusban a júliusi szünet után folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának április óta tartó romlása, gyakorlatilag már csak az iparban és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Folytatódott a lakosság munkanélküliségtől való félelmének ugyancsak április óta tartó erősödése. Főleg az ipari cégek áremelési törekvése kapott új lendületet augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés. E szektorban azonban a cégek több mint 70%-a így is emelni tervezi árait, s ezt az arányt augusztusban az építőipar is megközelítette. A fogyasztók inflációs várakozása a júliusi megtorpanás után tovább erősödött.
A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek is egyre drámaibbnak látták. E tekintetben a mostaninál csak a Covid-válság első és a gazdasági világválság néhány hónapjában volt pesszimistább a hangulat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GKI fogyasztói bizalmi index mélyrepülésben van.
A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest jelentősen rosszabbnak érzékelte, megtakarítási képességét pedig a februári, mindenkori rekord szintje óta folyamatosan romlónak. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit változatlannak, míg a következő egy évre vonatkozót erősen romlónak érzékelték júliushoz képest.

-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


