Egy év alatt a leginkább Máriapócs, Fehérgyarmat, Kazincbarcika és Tapolca településeken csökkent a lakosságszám, nagyjából 2 százalékkal.
Az előzetes adatok szerint 2022 márciusában 6970 gyermek született, és 11 746-an haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. április és 2022. március között a születések száma 2,2, a halálozásoké 0,9%-kal csökkent, a házasságkötéseké 5,2%-kal nőtt a 12 hónappal korábbi időszakhoz képest.
A KSH legfrisseb adatai szerint 2022 márciusában 6970 gyermek született, 11%-kal, 844 újszülöttel kevesebb az egy évvel korábbinál. Ehhez képest 11 746 fő vesztette életét, 35%-kal, 6215 fővel kevesebb, mint 2021 márciusában. A jelentős csökkenés oka a Covid19-járvány harmadik hullámának tavaly márciusi magas bázisértéke. A járvány előtti utolsó évhez, 2019 márciusához képest 1,7%-kal magasabb az idei érték. A természetes fogyás a 2021. márciusi 10 147-tel szemben 4776 fő volt. 4541 pár kötött házasságot, ez 12%-kal, 593-mal kevesebb a 2021. márciusinál.
Az adatokból kiderül az is, hogy 2021. április és 2022. március között, az elmúlt 12 hónapban 90 371 gyermek jött a világra, 2027-tel, 2,2%-kal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei éven belül a születések száma január–márciusban 12%-kal csökkent 2021 azonos időszakához képest.
A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,55 volt az előző 12 hónapra számított 1,57-hoz mérten.148 574-en haltak meg, 0,9%-kal, 1394-gyel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év januárban 4,8, márciusban 35%-kal csökkent, míg februárban 3,8%-kal nőtt 2021 azonos hónapjaihoz képest.
A születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 58 203 fő volt, ami 1,1%-os emelkedést jelent a megelőző 12 hónap 57 570 fős értékéhez képest. 70 292 pár kötött házasságot, 5,2%-kal, 3459-cel több a megelőző 12 havinál. Az idei év január–márciusi időszakában 14%-kal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 15,3 halálozás jutott. Az élveszületés 0,2, a halálozás 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. április–2021. márciusinál, ennek következtében a természetes fogyás 0,1 ezrelékponttal 6,0 ezrelékre emelkedett. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 7,2 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal nagyobb, mint a 12 hónappal korábbi időszakban.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








