NNGYK: a szappanos, meleg vizes kézmosás az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköz a fertőzések megakadályozására
A kormányfő szerint az idei év sokkal jobb volt, mint a tavalyi, "úgyhogy ha örömmel nem is, hiszen nagyon sok honfitársunkat vesztettük el, de bizakodóbban várhatjuk" a következő esztendőt. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy míg sokan kételkednek, idővel azonban vissza fog térni a COVID előtti, normális élet.
Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette, hogy a harmadik oltást már hárommilliónál is többen vették fel, ezzel Magyarország a legjobbak közé tartozik Európában.
Arra a felvetésre, hogy tavaly karácsonykor még nem volt koronavírus elleni védőoltás, idén azonban már van, ami változtatott az ünnepen is, Orbán Viktor elmondta, hogy az idei év sokkal jobb volt, mint a tavalyi, "úgyhogy ha örömmel nem is, hiszen nagyon sok honfitársunkat vesztettük el, de bizakodóbban várhatjuk" a következő esztendőt.
Sajnos az oltást elutasítók száma jóval magasabb annál, mint amiben reménykedtem. Magyarok vagyunk, mindig van egy jobb megoldásunk, mindig olvasunk vagy hallunk valamit, ami számunkra jobban hangzik az orvosok szavainál. Ehhez képest nagy eredmény, hogy a harmadik oltást már hárommilliónál is többen vették fel, ezzel a legjobbak közé tartozunk Európában. Ez az első és a második oltás esetében is így volt.
- mondta a kormányfő a Magyar Nemzetben megjelent interjújában, majd arról is beszélt, hogy míg sokan kételkednek, idővel azonban vissza fog térni a COVID előtti, normális élet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Fischer Zoltán, MTI/MTVA
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







