Az olasz versenyfelügyelet rekordösszegű, 256 millió eurós bírságot szabott ki a Ryanairre.
Európában nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírus-fertőzöttek és halálesetek száma az elmúlt héten, a növekedés kétszámjegyű volt - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az ENSZ egészségügyi szervezete szerint az 53 európai országban 18 százalékos volt a fertőzöttek számának növekedése. A térségben immár negyedik egymást követő héten emelkedik az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Ugyanebben az időszakban a koronavírussal kapcsolatos halálesetek számának növekedése 14 százalékos volt. Ez 1,6 millió új fertőzöttet és több mint 21 ezer új halálesetet jelent - áll a WHO heti járványügyi jelentésében.
Az elmúlt hét napban ugyanakkor az Egyesült Államokban volt a legmagasabb az új fertőzöttek száma - valamivel kevesebb, mint 513 ezer -, annak ellenére, hogy az előző héthez viszonyítva 12 százalékos volt a csökkenés, míg a halálesetek száma 16 ezer volt, szinte ugyanannyi, mint az előző héten.
A második helyen Nagy-Britannia állt több mint 330 ezer új fertőzöttel. Oroszországban - ahol az elmúlt napokban országos rekordok dőltek meg mind az új fertőzöttek, mind a halálesetek számát illetően, közel negyedmillió új fertőzött volt az elmúlt héten.
A WHO illetései szerint az európai növekedésnek számos oka van, így egyes kelet-európai országok lakosságának alacsony átoltottsága. A fertőzési ráta Ukrajnában, Romániában, Bulgáriában, Moldovában és Georgiában a legmagasabb, közülük némelyikben a múlt héten a 100 ezret is meghaladta az új fertőzöttek száma.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A múlt héten a koronavírus-világjárvány okozta legtöbb haláleset az amerikai kontinensen történt a WHO adatai szerint - több mint 2,7 millió. A halálesetek száma az elmúlt héten 1 százalékkal nőtt, míg az új esetek száma 9 százalékkal csökkent. Délkelet-Ázsiában - ahol olyan nagy népességgel rendelkező országok találhatók, mint India és Indonézia - az új esetek száma 8 százalékkal csökkent, míg az új haláleseteké 13 százalékkal nőtt az elmúlt hét során.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








