12 °C Budapest

Fontos! Ennyi jövedelemkiegészítésre vagy jogosult a koronavírus miatt

2020. április 14. 11:02

Múlt hét elején jelentették be, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került cégeket - és dolgozókat - bértámogatási program keretében (is) kisegítik. Ennek részleteit a pénteken megjelent Magyar Közlönyben tettékközzé. A Pénzcentrum pedig ez alapján számolt utána annak, hogy mennyi pénzt is jelenthet ez a legkisebb és legnagyobb munkabérek esetében.

A múlt hét elején Palkovics László miniszter bejelentette a kormány bértámogatási programját. Ekkor még csak annyit lehetett az intézkedésről tudni, hogy a kieső munkaidő után jár majd a jövedelem kiegészítés és a kieső munkabér 70 százalékáig terjedhet. Pár napot kellett csupán várni és pénteken meg is jelent a közlönyben a kormányrendelet, ami részletezi a támogatást és igénylésének menetét is.

Ez alapján megtudhattuk, hogy azokra a dolgozókra vonatkozik a támogatás, akik csökkentett munkaidejükön túl is tanulnak valamit, illetve a cégnek bizonyítania kell, hogy a munkahelyeinek megtartása nemzetgazdasági érdek.

Ami viszont ezeknél is fontosabb volt, hogy a kieső munkaidő arányában a munkabérnek mekkora részét fizeti a dolgozónak az állam a támogatás keretében. Mi itt a Pénzcentrumnál kiszámoltunk, hogy mekkora a támogatás várható legkisebb és legnagyobb összege a rendelet értelmében. Ehhez azonban először át kell vegyünk három fontos ide vonatkozó fogalmat: a csökkentett munkaidőt, az egyéni fejlesztési időt és a létszámtartási kötelezettséget.

A hétvégén megjelent kormányrendelet így részletezi ezeket a fogalmakat az 1. § -ban:

  • Csökkentett munkaidő: a veszélyhelyzet kihirdetése után lecsökkentett munkaidő. Ez legkevesebb fele, és maximum 70 százaléka az eredeti munkaidőnek.
  • Egyéni fejlesztési idő: a munkavállaló a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés érdekében végzett képzések és tanulmányok.
  • Létszámtartási kötelezettség: a munkaadó kötelezettsége a kérelem benyújtásának napján meglévő statisztikai állományi létszám fenntartására.

Miután átvettük a rendeletben szereplő új fogalmakat láthatjuk, hogy a csökkentett munkaidő helyére bejön az egyéni fejlesztési idő, amely a dolgozó munkaköréhez vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés kell legyen. Továbbá a munkaadónak tartania kell kérelmezéskor aktuális állományi létszámot is.

Következőnek nézzük meg, hogyan fogalmaz a rendelet a konkrét támogatás mértékével kapcsolatban. A mikor, mennyi ideig és mekkora összeget kérdésekkel kapcsolatban, a hétvégén megjelent kormányrendelet így részletezi a támogatást a 3. §-ban:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • 1. A támogatás a kérelem benyújtását követő időszakra állapítható meg.
  • 2. A támogatás időtartama három hónap.
  • 3. A nettó fizetésünk kieső munkaidő arányában 30, 40 vagy 50 százalékának legfeljebb a 70 százalékát adja az állam támogatásként.
  • 4. A távolléti díj maximum nettó 214 ezer forint lehet, azaz a minimál bér kétszerese.
  • 5. Utólag kerül folyósításra.
  • 6. A támogatás fizetés nélküli szabadság idejére nem folyósítható.
  • 7. A támogatás köztehermentes.

Most, hogy nagyvonalakban átvettük a kormányrendelet fontosabb támogatásra vonatkozó részleteit, ezek alapján nézzük is meg a két szélsőséges esetet egy-egy közelítő számítás segítségével.

A táblázatunkban a távolléti díjakat és a támogatási összegeket vizsgáltuk meg a minimál bérre, illetve a rendeletben maximalizált kétszeresére vetítve. Számításaink alapján így a legkisebb igényelhető támogatási összeg valamivel több, mint 22 ezer forint lesz, ami 107 ezres nettó munkabér, és 30 százalékos munkaidő csökkenés mellett érhető el. Ezzel szemben a legnagyobb elérhető támogatási összeg pedig majdnem 75 ezer forint, ami a rendeletben plafonként meghatározott 214 ezres nettó munkabér, vagy afölött érhető el 50 százalékos munkaidő csökkenés esetén.

A frissen megjelent kormányrendelet alapján tehát elmondhatjuk, hogy a támogatás mértéke várhatóan munkavállalónként megközelítőleg 22 ezer és 75 ezer forint közötti kötelezettségmentes összeg lesz. Természetesen az egyéni munkaszerződések, nettó havi munkabérek és munkaidő csökkenés is jelentősen befolyásolja a támogatás mértékét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem