Tombolt idén június: hétszázmilliós kár keletkezett egyetlen hónap alatt
Nem viccelt.
Nem viccelt.
Heves eső és viharos szél sújtotta a zempléni térséget, tetőket rongált meg és fákat döntött ki a vihar Hajdú-Bihar megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 70 településen nem volt áram, a lakóházak mellett egy áruház és egy vasútállomás is nagy károkat szenvedett.
Másfélmilliárdnyi kárt okoztak eddig a júniusi viharok.
Jobb, ha fedett helyre állunk a kocsival.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt olyan település, Borsodbóta, amelyet meg sem lehetett közelíteni. A legfrissebb adatok szerint Heves és Baranya megyében a legnagyobb a kár.
Viharjelzés alatt TILOS a vízbe menni!
Szerdán kora este kezdett sötétedni az égbolt Szolnok felett, mint kiderült, egy hatalmas zivatarvonal haladt át az országon észak felé.
Legyetek óvatosak!
Akkor a napsütés csak átvágás?
Mutatjuk, mire kell figyelni!
De a szél is megerősödik.
Esernyő, gumicsizma!
16 megyében lesz rossz idő.
Véget is ér a jó idő!
Viharszezon előtt hasznos lehet egy jó lakásbiztosítás.
Pár napon belül, helyszíni szemle nélkül rendezték a károkat.
Érdemes figyelni a határidőt, ha nem akarunk kártérítés nélkül maradni.
Fák, kémények dőltek, a lakóházakat sem kímélte a szél.