Egyre több magyar család menekül ide Húsvétkor: eszük ágában sincs otthon maradni
Már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11%-kal több, mint tavaly.
Már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11%-kal több, mint tavaly.
Szerdától április végéig pályafelújítást végeznek az észak-balatoni vasútvonalon, és tizenkét vasúti átjáró épül át.
Ferenc pápa az indulás előtti napokban, az április 28-t megelőző szerdai általános audiencián vagy vasárnapi beszédében osztja majd meg a hívőkkel, hogy indulás előtt áll.
Európában és a világon található 45 nagyváros tömegközlekedési jegyárait vizsgálták meg és hasonlították össze a közlekedési kiadásokat a helyi jövedelmekkel.
A két helyszínen hatnapos, ötéjszakás turnusokban vakációzhatnak a gyermekek június 18-tól.
A német vasúttársaság (Deutsche Bahn) tájékoztatása szerint Németországban március 27-én, hétfőn 24 órás munkabeszüntetésre kerül sor.
A vasárnapi óraátállítás miatt változik több éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, illetve néhány vidéki, valamint fővárosi buszjárat közlekedése - közölte a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A dugó-világranglistán is igen "előkelő" helyet foglal el Budapest, az európai fővárosok közül pedig egyenesen toplistás, ha az autósok forgalomban várakozva elpazarolt idejéről van szó.
Hamarosan kezdődik a balatoni szezon, amelyre lázasan készülődnek a szállásadók.
Április 1-jétől emelkednek a pótdíjak a Volánbusz járatain. Új lehetőségként 3 napon belül még lehetőség lesz a 12 ezer forintos pótdíjat fizetni.
Mint kiderült, az évek során egyre csökkent a hóeséses napok száma, és a lehullott hó mennyisége is. Viszont nem az elmúlt években havazott a legkevesebbet az országban.
Az Északi-középhegység térségében, majd az Alföldön és a keleti megyékben is kialakulhat a záporok mellett néhány zivatar.
Sajtótájékoztató keretében jelentette be a Wizz Air új járatait, valamint Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, illetve Robert Carey, a légitársaság elnöke mutatta be az elmúlt évek eredményeit,
Egyre többet utaznak a magyarok külföldre, és az utolsó negyedéves adatokat összehasonlítva az is kitűnik, hogy egyre több pénzt is költünk idegenben.
Hétköznap egész nap a teljes vonalon jár a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni.
Egy felborult kamion miatt lezárták az M4-es autóutat Abony térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Egyre nagyobb divatja van a mininyaralásoknak, viszonylag közeli európai városokba tett villámlátogatásoknak.
A 2023-as nyári szezonra vonatkozóan szomorú hírek jöttek Görögországból, nem lehet majd fürdeni Navagion.
Az utazók véleménye alapján összeállított 25-ös listán történtek változások a tavalyi évhez képest, de az élemzőny nagyjából évek óta változatlan.
Jó szezonra, akár rekord évre is készülhet a belfüldi turizmus, ugyanakkor az árakat a lelkesedéssel párhuzamosan kénytelenek emelni.