Azért ez erős: átlagosan 150 ezer forintért lehet lakást bérelni Budapesten
A kínálattal együtt emelkedtek az árak is.
A kínálattal együtt emelkedtek az árak is.
Igen jelentős kiadásokkal is járhat, ha a család azt szeretné, hogy a gyerek ne hagyja abba a tanulmányait a középiskola befejezését követően. Bár a legjobban tanulók számára léteznek ösztöndíjak, összességében megfigyelhető jelenség, hogy számos család számára egyszerűen túl nagy anyagi terhet jelentenek a gyerek felsőoktatási tanulmányai. Sőt, egy friss tanulmány szerint sok család éppen azért vesztette el az otthonát az utóbbi években, mert nem bírt megbirkózni ezekkel a kiadásokkal.
Ma este 8-kor hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra.
Minden diákhitelest érint.
Rengeteg az olyan európai fiatal, aki se nem tanul, se nem dolgozik - derül ki egy friss kutatásból. A naplopó fiatalok száma megközelítőleg 5,5 millióra tehető Európában.
A tavaszi felvételi eljárásban összesen 107 695-en jelentkeztek.
Simán az elitben vagyunk.
A változások a diákhitel mindkét típusát érintik.
Januártól változás lép életbe a felmondott diákhitelekkel kapcsolatban.
Nehéz évek jönnek, erősen megterhelik majd a pénztárcádat.
Vannak még lehetőségek, de sietni kell.
Később már nehéz lesz változtatni a rossz szokásokon.
Sokan még egy komolyabb hiteltől sem riadnak vissza.
Még több fiatal hagyhatja el az országot.
Több mint tízezer fiatal hagyta már el az országot.
Sokan diákmunkából szeretnék majd fizetni a felsőfokú tanulmányaikat.
Ráadásul egyre több 30 év feletti szerez diplomát.
Hol szerezhetünk legolcsóbban diplomát?
Ezeket kevesen tudják, pedig nagyon fontos.
Nem csak a továbbtanulás terheli meg a szülők pénztárcáját.