600 ezer magyar nyugdíjas tengődik ilyen kevés pénzből: szinte semmire sem elég
Te megélnél belőle?
Te megélnél belőle?
A számlákra még futja, másra nemigen.
Jár nekik egy esély.
Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő 7416 euró.
Minél nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség egy országban, annál többen vannak kitéve az elszegényedés okozta veszélynek. Az, hogy mennyien élnek a létminimum alatt, nem feltétlenül árulkodik az országban élő szegények arányáról. Így lehet az, hogy bár Magyarországon szegény országnak számít az Egyesült Államokhoz képest, a tengerentúlon mégis sokkal többen vannak kitéve az elszegényedés okozta veszélynek, mint itthon. Ha pedig azt nézzük, hogy a magyar nők alig veszélyeztetettebbek, mint a magyar férfiak, miközben Amerikában a különbség óriási, akkor még inkább igaz az, hogy az ország gazdagsága nem feltétlenül áll összefüggésben a nemek közti egyenlőséggel.
8 ijesztő tény, amivel előbb-utóbb minden magyar nyugdíjas szembesül.
Legalább 125 ezer gyerekkel lehet számolni, aki olyan háztartásban él, ahol senki nem foglalkoztatott és esélye sem nagyon van a munkavállalásra.
Az év első felében mentett élelmiszerből készített több mint 1.250.000 élelmiszercsomagot osztott ki az Élelmiszerbank.
Évente majdnem 1,5 millió forint jut egy lakosra az ország leggazdagabb járásában, míg a legszegényebb településeknek helyet adó Csengeri járásban mindössze évi 620 ezer forintból kell beérniük az ott lakóknak. Ez majdnem 2,5-szeres különbség.
Te kijönnél havi 51 ezer forintból?
Ezekben a megyékben a legrosszabb az arány.
Kastélyosdombón legfeljebb másfél évet töltenek.
Feleslegessé vált tárgyaink sokszor megkeserítik életünket: tele van velük a pince, a padlás, ahol egyre csak gyűlik és gyűlik a sok lom. A legjobb megoldás, hogy megszabaduljunk a még használható, de számunkra már felesleges tárgyainktól, az adományozás, mutatjuk hogyan!
Magyarországon a legmagasabb a tampon-adó.
Lakhatási szegénységben élők mellé állt Kapás Boglárka.
Nem túl rózsás a helyzet.
Szinte kilátástalan a helyzet.
A Vöröskereszt 4350 fiatal lánynak juttat ingyen intimhigiéniás termékeket idén.
Nem tudnak mit csinálni vele.
Magyarország egyre több pontján találkozni azokkal a szürke, falra szerelt szekrényekkel, ahová mindenki beteheti azt, ami számára felesleges, más számára viszont a mindennapi falatot jelenti. A RE-FORMÁLÓ Egyesület alapítójával beszélgetett a HelloVidék.