Indul a Sztárbox: most te is szavazhatsz, ki bunyózzon - Tóth Gabi, G.w.M., Lakatos Márk
Újra bokszkesztyűt húznak a hírességek, hogy összecsapjanak a Sztárbox ringjében. Te kiket vinnél a ringbe, hogy megmérkőzzenek egymással?
Újra bokszkesztyűt húznak a hírességek, hogy összecsapjanak a Sztárbox ringjében. Te kiket vinnél a ringbe, hogy megmérkőzzenek egymással?
Nem sokáig tart már a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már készülni a következő tanévre.
„A városban vezetek, országúton, messzebbre már nem megyek” – árulta el egy interjúban a 86 éves Pásztor Erzsi.
Már 2005 óta találkozhatunk a szervízdíj fogalmával, még mindig nem világos a magyar vendégek számára, miben különbözik ez a borravalótól.
Újra fellángolt a vita a december 24-i pihenőnap körül: a kiskereskedelmi dolgozók azt szeretnék, hogy ez is hivatalosan kerüljön be a pihenőnapok sorába.
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai - közölte a Nemzeti Színház.
A bizalmi szavazáson 22 főorvos az új vezető ellen, míg 6 főorvos támogatóan voksolt, hárman pedig tartózkodtak.
Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország alkalmatlanságát megállapító állásfoglalást - írja az Euronews. Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, 144 szavazott ellene.
Az Országgyűlés elfogadta a költségvetés módosítását, amely négyszeresére emeli a Rezsivédelmi Alap összegét.
Az önkiszolgáló kasszákkal sok magyar vásárlónak meggyűlik a baja, sokan egyenesen betiltanák ezeket a berendezéseket.
Elhalasztották a döntést, aminek értelmében az uniós tagállamok szavaznak az új belsőégésű motoros járművek 2035-ös betiltásáról.
2022-ben is számos aktuális témában voltunk kíváncsiak olvasóink véleményére. A nagymintás felméréseink mellett több mint 30, cikkekbe ágyazott szavazást is indítottunk.
2035-től csak zéró károsanyag-kibocsátású autót és könnyű haszonjárművet lehet forgalmazni az EU területén.
Idén szintén lehet szavazni a komoly presztízsű versenyen, ahol a befutók listáján - a csoportjában - ott van a Sziget is.
Megkérdeztük olvasóinkat, melyik iparcikkes boltban vásárolnak legszívesebben, mutatjuk a válaszokat.
Javában dübörög az esküvőszezon, sokan idén pótolják be a járvány miatt elhalasztott lagzijukat.
A Pénzcentrum szavazásán elsöprő arányban voltak azok, akik több gázt fogyasztanak évente, mint 1 729 köbméter.
A szerdai bejelentéssel már egy időben rengeteg család ragadott tollat-papírt, és kezdte el kiszámolni: vajon többet kell-e majd fizetnie a rezsiért, mint az elmúlt években tette?
Egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is.
Ilyen mértékű inflációra már semmilyen mértékű évközi nyugdíjemelés nem jelenthet megoldást?