Hirtelen esésnek indult a forint árfolyama
A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erősödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat nem tudott javulni, sőt határozottan romlani kezdett: a forint esésbe kapcsolt.
A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erősödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat nem tudott javulni, sőt határozottan romlani kezdett: a forint esésbe kapcsolt.
Kedvezőbb hangulatú reggelre ébredt a forint, a nemzetközi tőzsdéken megnyugodtak a kedélyek és a devizapiacokra is visszatért a bizakodás.
Kompromisszumot kötött a kormány a Bankszövetséggel az árfolyamrögzítés feltételeiről - értesült az Index. A lap úgy tudja, az egyezségre a Bankszövetség az esti órákban bólintott rá, a törvényt az új feltételek átvezetése után a parlament rövid időn belül elfogadhatja.
Gyengült a forint pénteken az euróövezeti válságaggodalmakat fokozó hírek hatására.
A jelek szerint a lakosság is reagál a forint történelmi mélypontra zuhanó árfolyamára: a budapesti pénzváltóknál jelentős forgalomnövekedés tapasztalható, sokan váltják euróra, dollárra tartalékaikat.
Fájdalmasan érintheti a magyar családokat az S&P leminősítése: a forint gyengülése, az országkockázat növekedése, a bankok kamatemelése tovább növelheti a devizahitelesek terheit.