Itt a Ryanair válasza a különadóra: drasztikus lépést jelentett be a vezérigazgató
Budapestre érkezett és sajtótájékoztatót tart a Ryanair vezérigazgatója, Michale O'Leary.
Budapestre érkezett és sajtótájékoztatót tart a Ryanair vezérigazgatója, Michale O'Leary.
Heti háromszor közlekedhetünk az Aeroexpress Regional járatain, melyek Budapestet Kolozsvárral, Debrecent pedig Marosvásárhellyel és Kolozsvárral kötik össze.
Az utaskilométerre eső árbevétel (RPK) 76,2 százalékkal nőtt egy év alatt, elsősorban a nemzetközi forgalom erőteljes fellendülésének köszönhetően.
Ennyi járatot törölnek Budapestről a plusz költségek miatt, már ide sem repülhetünk olcsón.
A 10 eurós repülőjegyek korának vége, a Ryanair átlagos viteldíja a tavalyi, nagyjából 40 euróról 50 euróra emelkedik a következő öt évben.
Célszerű körültekintően átgondolni a poggyászunk tartalmát, ha nem akarunk a végén normál jegyáron repülni, diszkont körülmények között.
Csaknem megduplázódott Európában a törölt repülőjáratok száma nyáron a tavaszi hónapokhoz képest, a kiszámíthatatlanság ellenére sokan választanak repülős nyaralást.
A bővítéssel így ezer fölé emelkedett a légitársaság útvonalainak száma és több mint 190 célállomásra repülhetnek az utasok.
Az olcsó nyaralások és a filléres repjegyárak ideje hamarosan lejár.
Több órás, akár napos késések, elveszett csomagok és törölt járatokról szólnak az idei repülőutak. Ezekkel a trükkökkel minimalizálhatjuk a bajt.
Minden 4. ember a túl sok alkoholt fogyasztó, zajos emberek miatt panaszkodik, ezt követi a síró csecsemők, gyerekek, majd a helyhiány miatti bosszankodás.
A nemzeti versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság konzultációt folytatott a légitársaságok kereskedelmi kommunikációjáról.
Háromnapos sztrájkra hívta a légiutas-kísérőket az őket tömörítő szervezet.
Levélben értesíti utasait a Ryanair, hogy az érintett utakra egy az egyben átterhelik a kormány új különadóját, ami jegyenként 3 900 forint.
A WizzAir diszkont légitársaság az idén márciussal zárult 2021/2022-es pénzügyi évét 642,5 millió euró veszteséggel zárta.
Közleményben szólítja fel a magyar kormányt a légitársaságokra kivetett extraprofitadó visszavonására a Ryanair.
A fapados légitársaság vezetője, Michael O'Leary azt mondta: arra számít, hogy az árak ugyan egyjegyű, de nagy számmal leírható mértékben emelkednek.
A szomszédunkban dúló háború átírta az európai turisztikai piacot, de nem bénította meg.
Akár tízezrekkel is nőhet az útiköltségünk, ha nem figyelünk oda. Most, a járvány után még több dolgot érdemes szem előtt tartani mint korábban.
Bár a repülés a koronavírus miatt jóval olcsóbb lesz, nem biztos, hogy ez a tendencia megmarad