Brutális bérnyomás a magyar munkahelyeken: durván beelőzték a románok Magyarországot
Jó hír azonban, hogy ez az első év, amikor már olyan európai országról is beszélhetünk, ahol lényegében megszűnt a bérszakadék.
Jó hír azonban, hogy ez az első év, amikor már olyan európai országról is beszélhetünk, ahol lényegében megszűnt a bérszakadék.
A Piotr Sorokowski, a Wrocławi Egyetem pszichológusa által vezetett kutatás során 45 különböző országban, összesen 9 474 párkapcsolatban élő személyt kérdeztek meg.
A nők és a férfiak egyenlő bérezést, bánásmódot, lehetőségeket érdemelnek, az egyenlőség, amely az Európai Unió egyik alapvető értéke.
A friss adatok szerint Magyarországon 5,1 százalékkal keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál. Az OECD-átlag alatt vagyunk, és a környező országok között is elég jól teljesítünk.
A nemek közti egyenlőség ma még csak távoli utópia, a pandémia pedig csak tovább mélyítette a szakadékot.
Minden igyekezet ellenére a nemek közti egyenlőtlenségek nem csökkentek tovább a munkahelyeken az elmúlt években.
Tudjuk, a HB is munka.
Újabb európai rangsor, amelynek a végén kullog Magyarország: most a nemek közti egyenlőséget pontozták hat szempont szerint. Bár a térképen látható, hogy egész Kelet-Európa eléggé rosszul teljesített, a régióból (és a vizsgált országok között is) csak hazánk és Görögország kapott 52-nél alacsonyabb pontszámot a lehetséges 100-ból. Viszonyításképpen: a listavezető Svédországban 83,6 lett a végső értékelés.
Öt infogram a két nem közötti legnagyobb és legkisebb eltérésekről.
Meghökkentő a magyar férfiak véleménye a kérdésben.