Tíz évig sanyargatta áldozatát a miskolci uzsorás
A sértett hiába fizette vissza a tartozását, a gyanúsított további összegeket követelt tőle.
A sértett hiába fizette vissza a tartozását, a gyanúsított további összegeket követelt tőle.
Még a nyugdíjasoknak is fizetni kell ezért.
A hazai gyermek-diabetológia egyik fellegvára is veszélyben van.
Engedélye nem volt rá.
"Több szülőtársam is azt tervezi, lemondja az ebédet."
Ilyen ellenőrzést jelenleg nem végeznek.
Már megkezdték a tanúk kihallgatását.
Mindenképpen sztrájkolnak, már csak az a kérdés, mikor és milyen feltételekkel.
Füstelszívóval szellőztetik át a pincét.
A bajba került idősek így azonnal értesíthetik környezetüket.
A sztráda Kassától az országhatárig már elkészült.
Tanácstalan emberek a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet fiókja előtt.
Természetesen a medence vizét le kellett engedni.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) belső vizsgálatot indított a tévesen utalt miskolci pedagógusbérek ügyében.
Több tanár is kisebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt.
A gyenge forint Miskolcon is megtette hatását: a hétvégén sokan érkeztek Szlovákiából vásárolni.
Az önkormányzat legújabb ötlete szerint friss diplomás fiatalokat költöztetnének az Avas lakótelepre.
Akár két kocsonyaünnep is lehet idén Miskolcon: a város önkormányzati cégei most először, a rendezvény ötletadói pedig tizennegyedik alkalommal tartanának rendezvényt a tél gasztronómiai jellegzetessége tiszteletére.
Végéhez közeledik a fészekrakók elleni küzdelem Miskolcon és vonzáskörzetében. Mivel egy friss megállapodás szerint az önkormányzat őszre felvásárolja a banki követeléseket, így már vevőként is be tud lépni a végrehajtásba, mely nagymértékben felgyorsíthatja az eljárásokat. Hamarosan megindulhatnak tehát a kilakoltatások, melynek folyományaként 200 fészekrakó kerülhet utcára.